Nagy visszhangot váltott ki Dél-Koreában, amikor kiderült, hogy jemeniek százai adtak be menedékkérelmet egy jogi kiskaput kihasználva.

Fotó: twitter.com/globaltimesnews

Fotó: twitter.com/globaltimesnews

A felháborodást az váltotta ki, hogy közel ezer jemeni bevándorló érkezett a koreai Csedzsu-szigetre, akik azután adták be menedékkérelmüket, hogy turistaként léptek be az országba. Ehhez képest az elmúlt évben összesen 312 kérelmet adtak be a sziget bevándorlási központjában.

„Nagyon sokat romlott a helyzet az utóbbi hetekben, és mindez azért, mert Csedzsun bevezettek egy programot, amelynek következtében 186 ország polgárai léphetnek be vízum nélkül” – nyilatkozta a DW-nek a Core Utazási Iroda tulajdonosa, Hank Kim. – „A turizmust akarták támogatni, de [a migránsok] rájöttek, hogy így könnyen bejuthatnak az országba”.

„A helyiek aggódnak” – tette hozzá. – „Mindannyian olvastunk azokról a problémákról, amelyeket a migránsok okoznak Európában – főleg Németországban és Franciaországban -, és nem akarjuk, hogy itt is ez történjen”.

„Aggaszt a vallásuk is” – ismerte be. – „Nekünk nem volt korábban kapcsolatunk muszlim emberekkel, de tudjuk, hogy nagy családokban élnek és ahelyett, hogy alkalmazkodnának annak az országnak a kultúrájához, ahol letelepszenek, a saját kultúrájukat importálják, úgyhogy az itteniek úgy gondolják, inkább muszlim országokba kellett volna menniük”.

A világszerte ismert Csedzsu vízummentes programja értelmében a külföldiek maximum egy hónapon át tartózkodhatnak a szigeten, de ha ez idő alatt menedékkérelmet adnak be, az feljogosítja őket arra, hogy a kérelem elbírálásának befejeztéig – amely éveken át tarthat – ott is maradjanak. 

Csedzsu (제주도) Dél-Korea legnagyobb szigete, a Koreai-félszigettől délre, Japántól nyugatra fekszik. A legfontosabb bevételi forrást a turizmus, a mezőgazdaság és a halászat jelentik.