A  sárgamellényes tüntetőknek a munkájukat végző újságírók elleni támadása a demokrácia ellen elkövetett támadással ér fel – jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 47 tagot számláló Európa Tanács főtitkára hétfőn.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Thorbjorn Jagland nyilatkozatában határozottan elítélte a sárgamellényesek legutóbbi demonstrációi során a tüntetők által több újságíróval szemben elkövetett támadásokat és fenyegetéseket, valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy a sajtó munkakörülményei az elmúlt hetekben jelentősen romlottak.

„A véleménynyilvánítás szabadsága és a tüntetéshez való jog semmilyen körülmények között sem használhatók fel az erőszak és a gyűlölet kifejezésére” – fogalmazott a főtitkár.

A francia kormány szociális és adópolitikája ellen, a gépkocsikban kötelezően tartandó, sárga láthatósági mellényről elnevezett sárgamellényesek kilencedik egymást követő hétvégén hozzávetőleg 84 ezer ember vonult utcára szombaton. A francia belügyminisztérium tájékoztatása szerint a tiltakozásokon 244 embert állítottak elő, és 201 embert őrizetbe is vettek. A tiltakozások miatt 80 ezer rendfenntartót vezényeltek az utcákra országszerte.