Borzalmas helyzetben vagyunk, de együttes erővel meg fogjuk nyerni a terrorizmus elleni harcot – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Charles Michel belga kormányfővel folytatott tárgyalása előtt szerda este Brüsszelben.

Fotó: MTI, archív

Donald Trump nem sokkal korábban érkezett meg Brüsszelbe, és a repülőtérről egyenesen a királyi palotába ment, ahol egy rövid fogadási ünnepség  után egyeztetést kezdett Michellel, akivel – mint az amerikai elnök közölte – „különféle problémákat” fognak megvitatni, elsősorban a terrorizmus kérdését.

Trump elmondta: mikor olyan tragikus eseményeknek vagyunk szemtanúi, mint az eheti manchesteri robbantás, akkor tudatosul, milyen fontos is megnyerni a harcot a terroristák ellen. „Győzni fogunk, 100 százalék” – tette hozzá.

Amerikai részről Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó vett még részt a találkozón, Michelt pedig Didier Reynders külügy- és Steven Vandeput védelmi miniszter kísérte el.

A helyszínen magas fokú a biztonsági készültség, a királyi palota körül kordonokat emeltek, a levegőben helikopterek köröznek.

MTI