Donald Trump az amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozás vizsgálatát „boszorkányüldözésnek” nevezte vasárnap és Hillary Clinton szerepének kivizsgálását követelte az orosz Roszatommal történt szerződéskötés ügyében.

Fotó: shutterstock.com (archív)

Az amerikai elnök négy Twitter-bejegyzést szentelt a témának azt követően, hogy előzőleg – szombatra virradóra – a CNN hírtelevízió kiszivárogtatta a hírt, miszerint vádemelés lesz és hétfőn sor kerül az első letartóztatásra is a Robert Mueller különleges ügyész vezette vizsgálat nyomán. Ez a vizsgálat a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozást, valamint a Trump-kampány és orosz tisztségviselők közötti esetleges összejátszást próbálja feltárni.

Donald Trump az egyik Twitter-bejegyzésben leszögezte, hogy „összejátszás nem létezik, a demokraták használják e szörnyű boszorkányüldözést ördögi politikai célokra, de a republikánusok most úgy harcolnak hogy visszavágjanak, mint soha korábban”. Egy másik mikroblog-bejegyzésben Trump azt írta, hogy a republikánusok „dühösek és egységesek”, mert nem folyik nyomozás a „Clinton készíttette hamis dosszié …, valamint az oroszoknak eladott uráncég miatti megállapodás, a több mint 33 ezer törölt e-mail… és még sok minden miatt”.

Az elnök a Hillary Clinton külügyminisztersége idején törölt elektronikus levelekre célzott, illetve arra, hogy Clinton kampánycsapata és a Demokrata Országos Bizottság a tavalyi elnökválasztási kampányban 12 millió dollárért egy demokratákhoz közeli kutatóintézetet kért fel Trump elleni terhelő bizonyítékok felkutatására, majd ez a cég az amerikai hírszerzéssel is szoros kapcsolatban álló Christopher Steele volt brit hírszerzőt bízta meg e feladattal. Ennek nyomán született az az immár elhíresült dosszié, amely információkat tartalmaz Trump munkatársai és orosz tisztségviselők közötti összejátszásról. Az ügy „érdekessége”, hogy időközben kiderült: ilyen dosszié összeállításával eredetileg egy republikánusokhoz közelálló hírportál kezdett foglalkozni, ám miután nem talált semmit, felhagyott a vizsgálódással.

Donald Trump „az oroszoknak eladott uráncég” említésével arra utalt, hogy az orosz állami Roszatom megvásárolta a kanadai Uranium One nevű cég 20 százalékát, s mivel a cégnek az Egyesült Államokban is vannak uránbányái, az amerikai uránszükséglet egyötödének ellenőrzése így orosz kézbe került. Mivel az amerikai nemzetbiztonságot érintő üzletről volt, szó, ezért a külügyminisztérium hozzájárulása is kellett hozzá. Hillary Clinton akkori külügyminiszter engedélyezte az üzletkötést. Nem sokkal ezután a Roszatom első körben egymillió dollárt utalt a Clinton Alapítványnak, majd a későbbiekben még kétszer 250 ezer dollárt, Bill Clinton volt elnököt pedig félmillió dolláros honoráriumért hívta előadásra Oroszországba. A Fox televízió azt is nyilvánosságra hozta, hogy az uránügyletről szóló tárgyalások kezdetekor Robert Mueller volt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, az adásvétel lezárultakor pedig James Comey, akit Donald Trump az idén májusban mondatott le.

Vasárnap Susan Collins, Maine állam republikánus szenátora a CBS televíziónak adott interjújában sürgette, hogy a kongresszus idézze be meghallgatásra John Podestát, a Clinton-kampány vezetőjét és Debbie Wasserman Schultzot, a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a demokrata pártvezetés) volt elnökét, hogy a hírszerzési bizottság előtt számot adjanak a Trump ellen megrendelt dosszié finanszírozásáról. Mind Podesta, mind Wassermann Schultz eddig tagadta, hogy egyáltalán tudott volna arról, hogy ki fizette a dosszié összeállításának 12 millió dolláros költségeit. Collins szenátor szerint „nehéz elképzelni, hogy a kampányfőnök és a DNC vezetője ne tudott volna egy ilyen nagyságrendű és jelentőségű megrendelésről, de meglehet, hogy valami ennél jóval többről van szó”.

MTI