Évtizedek óta nem volt olyan alacsony Finnországban a születési ráta, mint most. A probléma megoldását néhányan a bevándorlásban látják.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A finn közmédia (Yle) tudósítása szerint az utóbbi évtizedben hatalmasat ugrott azoknak a húsz és negyven év közötti embereknek a száma, akik tudatosan választják a gyermektelenséget: tíz évvel ezelőtt még csak a vizsgált korcsoport 1 százalékát tették ki, arányuk mára 12 százalékra nőtt. A kutatók szerint ez az arány „rendkívül magas” és „aggasztó”.

A Finn Családok Szövetsége (Väestöliitto) szerint az önkéntes gyermektelenséget választók aránya a nagyvárosi fiatal felnőttek, a munkanélküliek, illetve stabil bevétellel nem rendelkezők körében a legmagasabb. A húsz és huszonkilenc év közötti fiatalok esetében ötből egy mondta, hogy nem szeretne gyermeket.

A gyermekvállalással szembeni ódzkodás gyakori oka a meglévő életvitel feladásának elutasítása, hiszen a szülést és a gyermeknevelést sok esetben valamiféle negatív következménnyel azonosítják.

„Nem feltétlenül amiatt kell aggódnunk, hogy az emberek nem akarnak gyermekeket. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez. Az azonban nyugtalanító, hogy ezt a döntést különféle félelmekre alapozva hozzák meg” – nyilatkozta Venla Berg pszichológus, a Väestöliitto kutatója. – „A [finn] népességnövekedés kizárólag a bevándorlásnak tudható be. (…) Ha még hosszú időn át egyre kevesebb gyermek születik, az komoly kihívást jelent majd a jóléti állam szempontjából”.

A Finnországban született gyermekek száma immár hetedik éve folyamatosan csökken, és majdnem elérte az utóbbi másfél évszázad legalacsonyabb szintjét. A finn statisztikai hivatal adatai szerint a skandináv országban 2017-ben mindössze 50 321 gyermek született, amely 1,49 százalékos születési rátát jelent. Ez a szám 1866-1868-as éhínség óta nem volt ilyen alacsony, akkor azonban Finnország lakosságszáma még csupán kétmillió volt, szemben a mai 5,5 millióval.