Rohamosan apad az amerikai Demokrata Párt támogatottsága az ezredfordulón született fiatalok körében – állapította meg az Ipsos közvéleménykutató intézet és a Reuters brit hírügynökség közösen végzett felmérése, amelynek eredményeit hétfőn tették közzé.

Fotó: ShutterStock (illusztráció)

A Demokrata Párt hagyományos jelképe a szamár, a Republikánus Párté az elefánt.

A felmérés megállapítja: az ősszel tartandó, úgynevezett félidős választások előtt – amikor a szenátus harmadát és a képviselőház egészét megújítják a választók – a Demokrata Párt jelöltjeit a fiatal nemzedék a tavalyihoz képest jóval kisebb mértékben támogatja.

A 16 ezer 18–34 éves, regisztráltan pártválasztó fiatal körében végzett kutatás adatai szerint az elmúlt két évben 9 százalékkal, összesen 46 százalékosra csökkent a Demokrata Párt iránti rokonszenv. A megkérdezettek úgy tartják, hogy a Republikánus Párt jobb gazdája a gazdaságnak, jobban egyengeti a gazdasági felvirágzás útját. A felmérésben részt vevők kétharmada azt állította ugyan, hogy nem kedveli a jelenlegi republikánus párti elnököt, Donald Trumpot, ez az elutasítás azonban nem terjed ki a többi republikánus párti politikusra, illetve nem jelenti automatikusan, hogy a Trumpot nem kedvelők a demokrata jelöltekre szavaznának.

Elemzők szerint a felmérés arra figyelmeztetheti a demokrata párti politikusokat, hogy nem tekinthetik „lefutottnak” az őszi választásokat, bár ez igaz a republikánusokra is. A felmérés készítői azt állapították meg, hogy a fiatal nemzedékek választási preferenciái kiszámíthatatlanok.

Két évvel ezelőtt a fehér bőrű fiatalok 47:33 arányban a demokratákat támogatták, mára ez a támogatottság eltűnt, ez a korosztály egyformán 39 százalékos arányban támogatja mindkét pártot. Az Ipsos/Reuters-felmérés különösen „drámainak” írja le a demokrata pártiak támogatottságának csökkenését a fehér bőrű fiatal férfiak körében, ahol a megkérdezettek 46 százaléka a republikánusok híve és csak 37 százalékuk ért egyet a demokratákkal.

MTI