Fotó: MTI/EPA

Emberek ezrei búcsúztatták pénteken Lengyelországban Lukasz Urbant: a berlini terrortámadás során megyilkolt lengyel kamionsofőr lelki üdvéért gyászmisét tartottak Andrzej Duda államfő részvételétel, a fehér koporsóba helyezett áldozatot délután mintegy százhúsz teherautóból álló konvoj kísérte utolsó útjára.A 37 éves lengyel sofőrt a december 19-én este elkövetett merénylet után a fejét ért lőtt sebbel és vágott sebekkel találták meg a vezetőfülkében, holttestét kedden szállították Lengyelországba. Szülőfalujában, az északnyugat-lengyelországi Banie községben rendezett temetés költségeit a lengyel állam fedezte. Beata Szydlo kormányfő külön járulékot folyósíttat a sokak által hősnek nevezett sofőr családjának.
    
A temetésen az államfő mellett több lengyel politikai vezető, valamint a varsói német nagykövetség képviselője is részt vett. A gyászolók között volt Dave Duncan brit kamionsofőr is, aki több tíz millió forintnak megfelelő összeget összegyűjtő szolidaritási akciót kezdeményezett Urban családjának támogatására.
    
A déli gyászmise után a kormányfői hivatal vezetője felolvasta a miniszterelnök rövid levelét, melyben Beata Szydlo rámutatott: a lengyelek már korábban is váltak „az iszlám fundamentalisták által elkövetett terrortámadások áldozataivá”, a berlini merénylet azonban „rendkívüli volt, ami az elkövető kíméletlenségét és kegyetlenségét illeti.” Hangsúlyozta: Lukasz Urban „nehéz és sok lemondást megkövetelő munka végzése közben hunyt el, amikor tisztességes megélhetést akart biztosítani családjának”.
    

A mise alatt a szentélyben, és ennek környékén is több ezer fős tömeg gyűlt össze, a faluba érkezett egyik szállítókocsin az „Úgy viselkedett, ahogy kellett” felirat volt látható. Banie községben a kamionsofőrök délután dudaszóval tisztelegtek kollégájuk emléke előtt. A Facebook közösségi hírportálon szervezett akciójukhoz országszerte csatlakoztak a gépjárművezetők.
    
Urban halálának pontos körülményeit a berlini támadás ügyében nyomozó hatóságok még nem tisztázták, egymásnak némileg ellentmondó értelmezések is napvilágot láttak. A támadást követő első német sajtóértesülések szerint a merénylővel dulakodó lengyel sofőrnek köszönhető, hogy a Breitscheid téri karácsonyi piacon nem haltak meg még többen, mert elrántotta a kormányt. Frauke Köhler, a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője csütörtökön viszont megerősítette azt a sajtóértesülést, amely szerint a kamiont a balesetek megelőzésére szolgáló automatikus fékezőrendszer állította meg: amikor a jármű a tömegbe hajtott egy karácsonyi vásáron, az ütközést érzékelő fékezőrendszer bekapcsolt, és hetven-nyolcvan méter után megállította, ennek tulajdonítható, hogy nem sebesültek vagy haltak meg még többen. 
    
Németországban mintegy ötvenezren kérték Joachim Gauck szövetségi elnöktől, hogy adományozza a legmagasabb állami elismerést Urbannak.
    
A berlini támadásban Urbannal együtt 12 ember halt meg, 53 ember megsebesült. A kamiont a hatóságok szerint a veszélyes iszlamistaként számon tartott, elutasított tunéziai menedékkérő Anis Amri vezette, aki a merénylet után négy nappal az olaszországi Milánóban bukkant fel, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.

MTI