Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Lengyel értelmiségiek szolidaritásukat fejezték ki Magyarországgal a Sargentini-jelentésről szóló szerdai európai parlamenti (EP-) szavazás előtt, a wpolityce.pl konzervatív honlapon közzétett nyílt levélben hangsúlyozzák: a magyaroknak joguk van önállóan dönteni országuk politikájáról.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A mások mellett a Lengyel Újságírók Szövetsége (SDP) elnöke, Krzysztof Skowronski által jegyzett levélben az uniós joggal való visszaélésnek minősítik a Magyarországot fenyegető eljárást.

„Egy szuverén és demokratikus országot támadnak, amiért demokratikusan és önállóan megválasztja vezetését (…), amiért szabadságát és hagyományát védi, amiért őrzi határait, amiért szakítani akar (…) kommunista örökségével” – áll a dokumentumban.

A magyaroknak, a lengyeleknek és minden más európai nemzetnek joga, hogy „demokratikus módon megszervezze hazáját, önállóan alakítsa a politika azon területeit, amelyeket az uniós alapszerződések a tagállamokra bízzák” – húzzák alá a levél szerzői.

Kiemelik az uniós lakosság azon jogát is, hogy „elutasítsa az európai értékek szélsőbaloldali értelmezését, a keresztény gyökerektől való elszakítását”. Elhatárolják magukat azon lengyel „posztkommunista, liberális és baloldali politikusoktól, akik részt vesznek a Magyarországgal szembeni hajszában”.

Kedden tartották a vitát a magyar jogállamiság helyzetéről szóló Sargentini-jelentésről az EP plenáris ülésén. A parlament szerdán szavaz a testület illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott jelentésről, amely szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, s ez indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.