Fotó: shutterstock illusztráció
Fotó: Shutterstock illusztráció

Elfogták a Hamburgban vasárnap történt robbantás feltételezett elkövetőjét, egy 51 éves német férfit – közölte hétfőn a németországi nagyváros rendőrsége.

A közlemény szerint a robbantás helyszínén, a városi gyorsvasút (S-Bahn) Veddel nevű állomásán működő biztonsági kamerák felvételei alapján azonosított gyanúsítottat egy körzeti megbízott ismerte fel és vette őrizetbe hétfő délelőtt az egyik kerületi rendőrkapitányság közelében.

Hozzátették, hogy a nyomozást még nem zárták le, és további részleteket később közölnek.

A rendőrség korábbi közleményei szerint az S-Bahn állomáson vasárnap kora este „kisebb detonációt” okozott egy „valószínűleg pirotechnikai eszköz”, amelyet egy zacskóban a peronon hagytak. A robbanásban megsérült egy szélfogó több üvegtáblája. 

Hírportálok beszámolói szerint egy rendőrségi szóvivő hétfőn elmondta: nem találtak arra utaló jeleket, hogy az eset – amelynek nincsenek sebesültjei – összefüggésben lehet a terrorizmussal, a felrobbant szerkezet pedig a Németországban tiltott pirotechnikai eszközök leginkább elterjedt típusába, a származási hely alapján lengyel petárdának nevezett eszközök családjába tartozhat.

(MTI)