Meghalt 81 éves korában az agydaganatban szenvedő John McCain arizonai republikánus szenátor – közölte hivatala szombaton.

Fotó: shutterstock.com, archív, szerk.

Fotó: shutterstock.com, archív, szerk. 

„III. John Sidney McCain szenátor 2018. augusztus 25-én hunyt el délután 16 óra 28 perckor. A szenátorral volt halálakor felesége, Cindy és családjuk. Hatvan éven keresztül, haláláig hűségesen szolgálta az Amerikai Egyesült Államokat” – áll a közleményben. „A szívem megtört. Annyira szerencsés vagyok, hogy átélhettem azt a kalandot, hogy szerethettem ezt a lenyűgöző férfit 38 éven át” – írta felesége, Cindy McCain a Twitteren. „Úgy halt meg, ahogy élt, a saját feltételei szerint, a szerettei körében, azon a helyen, amelyet a leginkább szeretett” – tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök szintén a Twitteren reagált John McCain halálhírére. „Mély együttérzésem és tiszteletem John McCain szenátor családjának” – írta az elnök.