Tizenhat európai uniós tagállam vezetőjének részvételével kezdődött meg vasárnap Brüsszelben a Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke általl a hét közepén összehívott informális migrációs és menekültügyi munkaértekezlet

Fotó: shutterstock.com, archív

Juncker a „minicsúcsnak” nevezett megbeszélés bejelentésekor azt hangsúlyozta, hogy nem ő kezdeményezte az egyeztetést, hanem egyes tagállamok, amelyeket nem nevezett meg. Az ülés célja, hogy – mint fogalmazott – „európai megoldásokat” keressenek a migráció kérdésére az uniós vezetők jövő csütörtökön kezdődő, teljes körű csúcstalálkozója előtt.

Szakértők szerint a jövő heti, egyébként számos más nehéz kérdést is felölelő EU-csúcs legfontosabb és legmegosztóbb témája a migrációs és menekültpolitika lesz. Brüsszelben kevés esélyt látnak arra, hogy a tagállami vezetőknek sikerül kompromisszumra jutniuk az úgynevezett dublini menekültügyi rendszer reformjáról.

Az uniós bizottság pénteki tájékoztatása szerint az eredetileg felsorolt nyolc állam – Ausztria, Bulgária, Franciaország, Görögország, Málta, Németország, Olaszország és Spanyolország – mellett Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Svédország és Szlovénia is jelezte részvételi szándékát.

Mint közölték, a találkozó nyitott minden tagállam előtt, de nem kötelező részt venni azon. A jelenlévők nem fognak döntéseket hozni, és nem fogadnak el semmifajta közös nyilatkozatot.

A visegrádi államok csütörtökön bejelentették, hogy nem kívánnak részt venni a találkozón.

Az egyeztetés után nem várható hivatalos sajtótájékoztató, az egyes országok állam- illetve kormányfői azonban nyilatkozhatnak.

Több állam- és kormányfő közvetlenül a „minicsúcs” kezdete előtt fejtette ki elképzeléseit, illetve elvárásait az Európai Uniót is erősen megosztó migrációs válság megoldásával kapcsolatban.