A görög parti őrség jelentése szerint tizenöt migráns fulladt a tengerbe szombaton, amikor hajójuk elsüllyedt az Égei-tengeren – jelentette a Reuters hírügynökség.
 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az eset Agathonisi szigetének közelében történt, a török partoktól nem messze. 

“Legalább négy migránst nem találunk” – nyilatkozta a Reutersnek a görög parti őrség egyik tisztje. Három embert sikerült kimenekíteni a tengerből.

Az eset hosszú hónapok óta a legtöbb halálos áldozattal járó hasonló baleset volt a görög szigeteknél. 

A helyi szervek úgy hiszik, összesen huszonketten tartózkodtak a hajón, a parti őrség mentőmunkáját két helikopter is segítette.

A görög bevándorlásügyi miniszter szerint tűrhetetlen, hogy gyermekek vesznek az Égei-tengerbe, és ez ellen csak „a migránsok és menekültek számára kialakított, biztonságos útvonalak” létrehozásával lehet harcolni.

(demokrata.hu)