Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Marosvásárhelyen oktogonná alakították a székely vértanúk emlékműve körüli kockakőből kirakott csillagot, hogy ne idézze a székely zászló nyolcszögű csillag-motívumát.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Amint a közösségi hálón megosztott fényképekből kiderült: a kockakőből kirakott csillag csúcsait péntekről szombatra szegélykővel kötötték össze, és a csúcsok közötti területet is kockakővel burkolták. Az emlékmű körüli lekövezett mezőben már csak a burkolat belsejében meghagyott szegélykövek rajzolják ki a csillag motívumot. A helyi hatóságok utasítására a térrendezést végző munkások eltávolították az emlékműtől pár méterre lévő csorgó fölötti táblát is, amely a székely nap és hold közé illesztve jelenítette meg román és magyar nyelven a „Székely vértanúk kútja” feliratot.

A módosításokra azt követően került sor, hogy a helyi sajtó pénteken felhívta a figyelmet a székely motívumokra, és Sergiu Papuc szociáldemokrata alpolgármester kijelentette: „Nem akarom a November 7. negyedet úgynevezett Székelyfölddé alakítani”.

Az úgynevezett kifejezéssel az alpolgármester azoknak a táborához csatlakozott, akik a Székelyföldet még földrajzi egységként sem hajlandók elismerni. Az alpolgármester ugyanakkor azt mondta: szigorúan be fogja tartatni a térrendezési tervet.

Azóta több helyi és országos portál is közölte a térrendezési tervet, amely csillag alakú térkövezést mutat az emlékmű körül. Az Agendademures.ro helyi portál arról számolt be, hogy Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója vetette le a székely mártírok kútjára kitett kétnyelvű feliratot, és utasította a térrendezésen dolgozó munkásokat a csillag eltüntetésére.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) nagyváradi ülése után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton az MTI kérdésére elfogadhatatlannak, igazságtalannak, méltánytalannak tartotta a történteket.

„Nacionalista uszításról, gyűlöletkeltésről van szó, és nem szabad engedni, hogy ez folytatódjon” – jelentette ki a politikus. Hozzátette: csakis a közösségre tartozik, hogy milyen szimbólumokat használ, és ha a közösség használja a szimbólumait, az nem vesz el senkitől semmit, nem sérti senkinek a méltóságát. Megjegyezte: Marosvásárhelyen egy jóváhagyott térrendezési tervet rúgtak fel azért, hogy ennek elemei ne emlékeztessenek egy közösség szimbólumaira.