Fotó: MTI/EPA/Korea-közi csúcs sajtószolgálata/pool

Túl vagyunk a két koreai vezető közötti csúcstalálkozón. Hatvanöt éve, vagyis a koreai háború óta most először lépett észak-koreai vezető déli területre.
 


Fotó: MTI/EPA/Korea-közi csúcs sajtószolgálata/pool

Kim Dzsong Un és Mun Dzse látszólag jó barátként üdvözölték egymást, az majd később derül ki, hogy ebből mennyi lehetett színjáték.

Csoma Mózes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Korea-kutatója az M1-en elmondta: a várakozásoknak megfelelően alakult a harmadik Korea-közi csúcstalálkozó; nagyon profi módon szervezték meg a dél-koreaiak. Nem véletlen az sem, hogy Panmindzsonba szervezték meg a találkozót, ugyanis ez egy teljesen elzárt terület, és a demilitarizált övezetnek a közepén nem kell tartani sem helyi lakosságtól, sem biztonsági problémáktól.

Ha végignézünk a teljes eseményen, akkor azt láthatjuk, hogy tele volt szimbólumokkal. Már onnan kezdődően, amikor a két vezető belépett dél-koreai területre, akkor a hagyományos koreai Csoszon királyság ruháját viselő díszőrség felvonulása mellett haladtak el a tárgyalások helyszínére. Ezzel is azt akarták szimbolizálni, hogy a koreai történelemnek és kultúrának a két jogutódja, Észak-Korea és Dél-Korea összetartozik – világított rá a kutató.

A teljes beszélgetést erre a linkre kattintva nézheti meg.

(hirado.hu)