Fotó: MTI/Molnár Edvárd, illusztráció

Sok nyugat-európai országban emelkedett a bűnözési ráta, és Németországban például a bűncselekmények 8 százaléka köthető migránsokhoz – mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet kutatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A kutató szerint az adatokból jól látszik, hogy ezekben az országokban az erőszakos és a vagyon elleni bűncselekmények elkövetésében felülreprezentáltak a migránsok.

Migráns erőszakolt meg egy finn nőt

Az olasz rendőrség Rómában hétfőn őrizetbe vett egy 23 éves bangladesi migránst, aki bántalmazott és megerőszakolt egy finn lányt – közölték az olasz hatóságok.

A nemi erőszak a Termini pályaudvar közelében történt szombatra virradóra. A huszonéves finn nő egy közeli szórakozóhelyről távozva barátnőivel az utcán taxit keresett, amikor a bangladesi fiatalember felajánlotta, hogy hazakíséri. A barátnők a taxit választották, a finn lány gyalog indult el. Amikor egyedül maradt, a férfi az utcán molesztálni kezdte, majd a lány kiabálására egy kővel ütlegelte. Azzal fenyegette, hogy megöli, majd egy sötétebb helyre hurcolta, és ott megerőszakolta, végül elszedte a nőnél levő pénzt is. A lány kiáltásaira a közelben lakók értesítették a rendőrséget. A férfit a lány leírása alapján Róma egyik terén fogták el.

Szeptember 5-én a dél-olaszországi Potenza városában egy afrikai férfi rátámadt egy 50 éves olasz nőre, és egy lakóház bejárati terében meg akarta erőszakolni. Két arra járó férfi tartóztatta fel, és adta át a rendőrségnek. Korábban, az augusztus 26-ra virradó éjszakán Rimini tengerpartján egy fiatal lengyel párt bántalmazott három fiatal afrikai bevándorló: a férfit súlyosan bántalmazták, a nőt többször megerőszakolták, majd később egy perui prostituáltat is csoportosan megerőszakoltak. Az elkövetőket elfogták: egy 15 és 16 éves marokkói testvérpárt, egy 17 éves nigériait és egy 20 éves kongóit. Utóbbi menekültként tartózkodott Olaszországban, fiatalkorú társai családjaikkal élnek Olaszországban.

Augusztus végi statisztikák szerint Olaszországban az év eleje óta már több mint 2 ezer nemi erőszakot követtek el. Az elkövetők között 1534 olasz volt, 904 pedig migráns volt. A 2000 és 2014 közötti időszakban az Olaszországban nemi erőszakot elkövetők mintegy negyven százaléka migráns volt, a többiek olaszok.

A migránsok többsége okmányok nélkül érkezik

A migránsok túlnyomó része okmányok nélkül érkezik a magyar határra – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Bakondi György a hamis szír útlevelekkel kapcsolatban közölte: a titkosszolgálatok együttműködése miatt tudható, hogy mely sorszámú okmányokat állította ki az Iszlám Állam.

A kormány álláspontja továbbra is az, hogy aki politikai menedékjogra jogosult és védelmet kér Magyarországon, azt beengedik és megvédik, de a gazdasági migránsoknak vagy a rossz szándékkal érkezőknek „szilárd határőrizettel” kell szembenézniük – emelte ki.

Fizikai védelem nélkül nem lehet megállítani a migrációs nyomást

Fizikai védelem nélkül nem lehet megállítani ilyen nagy migrációs nyomást, ezért van szükség a kerítésre – mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa keddi budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált. A főbiztos egyebek mellett azt mondta, minden országnak nemcsak joga, hanem kötelessége is megvédeni a határait és biztosítani az állampolgárai biztonságát, de ezek a kötelezettségek nem állnak ellentétben azzal az erkölcsi kötelességgel, hogy segítséget nyújtsanak a menekülteknek.

Tuzson Bence hangsúlyozta, az elsődleges szempont a magyar emberek biztonságának védelme, erről szól a tranzitzóna, végső soron pedig a kerítés léte is. 

Ez rengeteg energiát és anyagi forrást emészt fel: csak a kerítés kiépítése mintegy 270 milliárd forintot igényelt – jelezte.

Ugyanakkor – jegyezte meg – a határőrizeti rendszer nemcsak a magyar, de az európai polgárok védelmét is szolgálja, ezért az ország joggal tarthat igényt az uniótól arra, hogy egy részét a költségeknek térítse meg.

MTI