Fotó: shutterstock, illusztráció

Csaknem 250 ENSZ-katona érkezik Líbiába szeptember végéig, ez az első lépés a nemzetközi szervezetek felügyelte líbiai migránstáborok működtetésére – mondta Ghassan Salamé, az ENSZ líbiai megbízottja a La Stampa című olasz napilapnak nyilatkozva pénteken.

A kéksisakosok feladata a Líbiában a következő hónapokban induló ENSZ-misszió biztosítása lesz. Ghassan Salamé elmondta, hogy a missziónak két célja van: egyrészt az észak-afrikai ország biztonsági helyzetének javítása a 2018 februárjára kitűzött elnök- és parlamenti választások előtt, másrészt a líbiai migránstáborok körülményeinek javítása. A tervek szerint az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) venné át a Líbiában működő táborok ellenőrzését, ahol a becslések szerint akár több százezer embert tartanak fogva. Többségében afrikai migránsokról van szó.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nem kormányzati szervezet (NGO) csütörtökön jelentette, hogy az önkéntesei által látott líbiai táborokban “pokoli” a helyzet. Férfiakat, nőket, gyerekeket kínoznak és erőszakolnak meg. Az MSF cinkossággal vádolta meg az EU-t, amely a szervezet szerint szemet huny a líbiai „borzalmak” felett.

 Olasz lapértesülések szerint a római külügyminisztérium hatmillió eurós pályázatot hirdetett meg az olaszországi NGO-k és más segélyszervezetek számára a líbiai migránstáborokban végzendő humanitárius munka finanszírozására. A La Stampa megjegyezte: ahhoz, hogy külföldi önkéntesek líbiai táborokban dolgozzanak, a líbiai hatóságok engedélye is szükséges, valamint ugyanennyire fontos az önkéntesek biztonságának garantálása is.

MTI