Álláspontjuk felülvizsgálatára szólította fel az Európai Bizottság illetékese egy hétfői lapinterjúban az Európai Unió azon tagállamait, amelyek elutasítják az ENSZ elfogadás előtt álló globális migrációs csomagját.

Fotó: shutterstock.com, archív

Dimitrisz Avramopulosz, a migrációs politikáért felelős biztos a Die Welt című német napilapnak nyilatkozva azt mondta, nem érti, hogy ezek az országok miért vetik el a globális csomagot. Jogilag ugyanis nem kötelező érvényű paktumról van szó, és senkit sem kényszerítenek arra, hogy tartsa magát a benne szereplő javaslatokhoz – hangsúlyozta. Véleménye szerint azok, akik elvetik a csomagot, nem tanulmányozták kellő alapossággal – tette hozzá.

A biztos szerint „fontos lenne”, hogy a jelenleg elutasítónak mutatkozó EU-tagországok a következő napokban meggondolják magukat, és támogassák a paktumot a jövő heti marokkói konferencián, ahol a csomag elfogadását tervezik.

A világszervezet 193 országa 2016 őszén egyezett meg a paktum elfogadásáról, amelynek célja a bevándorlás biztonságossá, legálissá tétele, az illegális migráció visszaszorítása, a jogosulatlanul érkezők kitoloncolásának felgyorsítása, valamint a befogadottak integrációjának erősítése. A jóváhagyás folyamatából Ausztrália, Ausztria, Bulgária, Csehország, az Egyesült Államok, Izrael, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia is kilépett.