Európa nem lehet az ukrán politika és ambíciók túsza – hangsúlyozta Rumen Radev bolgár elnök pénteken újságíróknak nyilatkozva Szófiában.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

„Valós az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus kiszélesedésének a veszélye, de Európa semmi esetre sem lehet az ukrán belpolitika és ambíciók túsza. Meg kell érteni, hogy semmilyen érdekünk sem fűződik a Fekete-tenger militarizálásához, mivel ez közvetlen hatással lenne Bulgáriára. Reméljük, hogy a konfliktus rövidesen véget ér” – fogalmazott a bolgár elnök.

Sajtószolgálata szerint Radev felszólította a konfliktus résztvevőit, tartsák magukat a nemzetközi jog normáihoz, és ne sértsék meg a törvényes határokat. Az elnök meggyőződését fejezte ki, hogy „nem az egyszerű tengerészeknek kell fizetniük a politikai szembeállásért”.

November 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a 24 főnyi legénységük ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított.

Kijev szerint az ukrán hajók előre jelezték áthaladási szándékukat a Kercsi-szoroson, de nem kaptak választ, ezért az orosz fél indokolatlanul nyitott rájuk tüzet, megsértve az ENSZ tengerjogi egyezményét, valamint az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros használatáról szóló kétoldalú megállapodást is. Moszkva ezzel szemben azt állítja, hogy az ukrán járművek megsértették Oroszország területi vizeit, és a figyelmeztető lövéseket is semmibe véve haladtak a Kercsi-szoros felé, amelyen az áthajózás engedélyköteles. Orosz állítás szerint az ukrán hajók vették elsőként célba az orosz parti őrség járműveit.

A történtek miatt Petro Porosenko ukrán elnök 30 napra hadiállapotot – az ukrán jog szerint a rendkívüli állapot egyik fajtáját – vezette be Ukrajnában. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, önmérsékletre intette mindkét országot, és követelte az ukrán tengerészek elengedését. Moszkva szerint a kercsi „provokáció” ürügy volt a hadiállapot bevezetésére Porosenko számára, aki ekként igyekszik növelni esélyeit a március végén esedékes elnökválasztáson.