Az Európai Bizottság szóvivője sikeresnek nevezte hétfőn a menekültek európai uniós tagországok közötti, kvóták szerinti elosztásának mechanizmusát, és álláspontját azzal indokolta, hogy a tagállamok több mint 29 ezer, nemzetközi védelemre jogosult menekültet vettek át Görögországból és Olaszországból az elmúlt két évben.

Brüsszeli sajtótájékoztatóján – újságírói kérdésre válaszolva – Tove Ernst elmondta, hogy a rendelkezésére álló számítások szerint még mintegy további tízezer ember várakozik áthelyezésre a bevándorlás által legsúlyosabban érintett két országból.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy 2015 őszén hozott döntésével az unió – az akkor napvilágot látott adatok alapján – 98 ezer jogosult áthelyezéséről rendelkezett kétéves időszakra vonatkozóan, amely kedden jár le. Ám azóta – az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) adatai szerint -, az unió és Törökország között létrejött migrációs megállapodásnak köszönhetően a Görögországba érkező menekültek száma 97 százalékkal csökkent, a Földközi-tenger középső medencéjében kialakult migrációs útvonalon Olaszországba érkezett menekültek jelentős része pedig nem jogosult nemzetközi védelemre, ennek megfelelően az áthelyezési mechanizmus rájuk nem is vonatkozik.

A szóvivő hozzátette, hogy pontos adatokat később tudnak közölni, ugyanis az olasz hatóságok előtt még számos – tavaly és az idei első kilenc hónapban beadott – menekültstátus iránti kérelem van még folyamatban.

Tove Ernst felhívta a tagországok figyelmét arra, hogy továbbra is tegyenek eleget vállalt feladataiknak és jogi kötelezettségeiknek az áthelyezéseket illetően, mivel az érvényes menekültkérelmet benyújtók áthelyezését előíró uniós mechanizmus szeptember 26. után is érvényben marad.

Az Amnesty International (AI) emberi jogi szervezet hétfőn kiadott közleményében azt írta, hogy a kétéves időszak keddi lezárultáig az európai uniós országok a menedékkérők áthelyezésének mindössze egyharmadát teljesítették.

Mint írták, Spanyolország a kvóta 13,6 százalékát, Belgium 25,6 százalékát, Hollandia 39,6 százalékát, míg Portugália 49,1 százalékát teljesítette a vállaltaknak. Málta az egyetlen EU-tagország, amely teljesítette a kötelezettségét. Norvégia és Liechtenstein önkéntes alapon vett részt a mechanizmusban, előbbi 1500, utóbbi pedig 10 menedékkérőt vett át. Kiemelkedik még Finnország, amely 1951 menedékkérőt (94 százalék) és Írország, amely 459 menedékkérőt (76,5 százalék) vett át.

Szlovákia – amely Magyarországhoz hasonlóan elvesztette a kvótapert – a számára meghatározott 902 menedékkérőből csak tizenhatot, míg Csehország a 2691-ből mindössze tizenkettőt helyezett át. Magyarország és Lengyelország pedig egyetlen menedékkérőt sem vett át – közölte a nemzetközi jogvédő csoport.

MTI