A fiumei (Rijeka) körzeti bíróság első fokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a 22 éves Ivan Jelicset, mert telefonon megfenyegette Andrej Plenkovic horvát kormányfőt és a kabinet tagjait – közölte pénteken a horvát sajtó. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Vera Holjevic Marincel bíró azzal indokolta döntését, hogy a vádlott halálosan megfenyegetett tisztségviselőket feladatuk ellátása közben, ami bűncselekménynek számít. Enyhítő körülményként említette a férfi fiatal korát és büntetlen előéletét. 

Jelic 2018. április 4-én felhívta a kormányhivatal nyilvános ügyfélszámát, és a miniszterelnököt kérte, miután kapcsolták annak személyi titkárát. A férfi nem mutatkozott be, mondandóját pedig azzal kezdete, hogy „a kormánynak van pénze harci repülőgépekre, de a beteg gyerekek kezelésére bezzeg nincs”. Majd azzal folytatta, hogy ő is vesz egy repülőt, amivel elpusztítja a kormányt. Mint mondta: teljesen tudatában van annak, amiről beszél, és miután elmegy a kormányhivatalba, megmutatja a titkárnőnek és a miniszterelnöknek is, hogy hol a helye, mindenkit eltipor és megöl. Az esetet azonnal jelentették a biztonsági szolgálatnak. 

A férfit egy nappal később Mali Losinj-i lakhelyén letartóztatta a rendőrség, majd vádat emelt ellene, a bírósági határozatig ugyanakkor szabadlábon védekezhetett. 

A bírósági tárgyaláson Jelic nem tagadta, hogy mint állampolgár, akinek joga van a saját véleményéhez, felhívta a kormányfő hivatalát, de mindvégig kitartott amellett, hogy nem fenyegetett meg senkit, csupán „képletesen fogalmazott”. Elmondta azt is, hogy soha többé nem tenne ilyet, mert nem gondolta volna, hogy ezért letartóztatják, és bíróság elé viszik. A férfi bocsánatot is kért. Szavai szerint csak felháborította a tény, hogy míg harci repülőkre van pénze az országnak, a beteg gyerekek kezelésére nincsen.