Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Győzelmet hirdetett szombaton az Iszlám Állam dzsihadista szervezet felett Kelet-Szíriában az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF).

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az SDF szóvivője a Twitteren azt közölte, hogy sikerült felszabadítani Baghúz települést, az utolsó olyan kelet-szíriai zárvány területet, amelyet az Iszlám Állam még ellenőrzés alatt tartott.

Musztafa Bali azt is kijelentette üzenetében, hogy sikerült teljes katonai győzelmet aratni a dzsihadista csoport harcosai felett, és vége az Iszlám Állam úgynevezett kalifátusának, amelyet egykor Szíria nagy részén és a szomszédos Irakban hirdetett ki a szervezet. A szóvivő egyúttal jelezte, hogy az SDF az Iszlám Állam totális megsemmisítéséig tovább folytatja a harcot. 

Az Egyesült Államok támogatását élvező kurd vezetésű milíciaszövetség február elején indította meg offenzíváját Baghúz ellen. A támadásokat rendszeresen le kellett állítani a polgári személyek evakuálása miatt. 

Az iraki határ közelében fekvő Baghúz maroknyi faluból, tanyából és termőföldekből áll, és ez volt az utolsó lakott enklávé, amely az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll. Baghúz felszabadítását egy ideje mérföldkőként tartják számon a szélsőségesek elleni harcban, ám a terrorszervezet várhatóan akkor is fenyegetést jelent majd, ha a „kalifátusa” elveszíti minden területét, mert továbbra is lehetnek alvó sejtjei, merényleteket követhet el, és maradhatnak még fegyveresek a gyéren lakott sivatagos vidéken rejtőzködve. 

Donald Trump amerikai elnök pénteken Floridában arról beszélt újságíróknak, hogy az Iszlám Államot 100 százalékig legyőzték Szíriában.

Spiegel: Mintegy hatvan német dzsihadistát tartanak fogva Szíriában

Az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozó ötvenkilenc német állampolgárt tart fogva Szíriában a nemzetközi terrorellenes koalíció helyi szövetségese, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet – közölte pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin.

A Spiegel szerint a börtönökben, vagy fogolytáborokban raboskodó német iszlamisták háromnegyede nő, rajtuk kívül, hozzávetőleg hatvan – szintén német állampolgár – gyerek, akiket az anyjukkal tartanak fogva.

A hírmagazin úgy tudja, a német hírszerzésnek sikerült az Iszlám Állam támogatóinak többségét helyben kikérdezni. A Spiegel szerint húsz német állampolgárságú duzshadista ellen már elfogatóparancsot adtak ki.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet vezetője, Rami Abdel Rahman szerdán Berlinben felszólította a német kormányt, hogy foglalkozzon a Szíriában bebörtönzött, Németországból érkezett külföldi harcosok és családjaik ügyével. 

Rahman ezeket az embereket „időzített bombáknak” nevezte, akik veszélyt jelentenek mind Szíriára, mind Európára. Sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy 44 németországi nőt, akik tagjai lehetettek az Iszlám Államnak, és 78 németországi gyereket regisztráltak a SDF fennhatósága alatt álló területen. 

Az SDF már régóta sürgeti a külföldi dzsihadisták származási országait, hogy fogadják vissza ezeket az embereket. A német kormány eddig arra hivatkozott, hogy Szíriában bezárták a nagykövetséget, így nem tudnak konzuli szolgáltatást sem nyújtani.

A német hatóságok adatai szerint 2013 óta több mint ezer ember utazott Németországból a szíriai és az iraki háborús övezetekbe, nagyjából egyharmaduk már visszatért Németországba.