Ferenc pápa véglegesen az összes római katolikus papra kiterjesztette hétfőn a terhesség-megszakításon átesett nők feloldozásának jogát, amely korábban csak a püspökök és a különleges gyóntatópapok kiváltsága volt.

A katolikus egyházfő az irgalmasság szentévének vasárnapi lezárulása után kiadott „apostoli levélben” tájékoztatott a változtatásról. A pápa az abortusz megbocsátását ideiglenesen már kiterjesztette az összes papra a tavaly december 8-án kezdődött és november 20-án véget ért különleges időszak idejére, de mostani bejelentésével végleg érvényben hagyta a rendelkezést.

Ferenc pápa ugyanakkor elmondta: amilyen határozottan csak lehet, újra le akarja szögezni, hogy az „abortusz súlyos bűn, mivel egy ártatlan életnek vet véget”.

MTI