Több mint négyszáz katalán katolikus pap és diakónus fordult levélben Ferenc pápához közbenjárását kérve a spanyol kormánynál, hogy engedje megrendezni a katalán függetlenségi népszavazást október 1-én.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A spanyol sajtóban megjelent információ szerint a papok azért írtak a pápának, mert korábban a spanyol kormány is a Szentszékhez fordult amiatt tiltakozva, hogy az egyház tagjai Katalóniában támogatják a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett, így az ország törvényei értelmében illegális referendumot.
    
A katalán papok levelükben azt kérték az egyházfőtől, hogy nyilvánosan és diplomáciai úton egyaránt szorgalmazza a központi madridi kormánynál: vizsgálja felül „zsigeri ellenkezését”, vessen véget a korlátozó intézkedéseknek, és engedje meg, hogy a katalán kormány, a katalán parlament által legitimálva, garanciákkal folytassa a referendum október 1-i megvalósítását, amelyet a népesség 80 százaléka követel.
    
A Ferenc pápának címzett levélben azt is kifejtik, hogy a népszavazás támogatásában az evangélikus és humánus értékek valamint az őszinte szeretet mozgatja őket a nép iránt, amelyet szolgálni akarnak.
    
Vallbonában, a Santa María kolostor apácái készek szavazóhelyiséget biztosítani a voksoláshoz vasárnap, amennyiben arra nem ad lehetőséget máshol a településen a helyi polgármester. 
    
Ana María apátnő a sajtónak nyilatkozva elmondta: az önkormányzat néhány tanácsosa érdeklődött náluk erről a lehetőségről, a kolostor nyolc apácája ezt megvitatta, majd egyhangúlag döntött. 
    
Hangsúlyozta: ők nem politizálnak, de véleménye szerinte a népnek joga kell legyen dönteni.
    
A település polgármestere szabadságát tölti, nem elérhető, nélküle a képviselőtestület pedig eddig nem döntött arról, támogatja-e a referendumot vagy sem. 
    
A spanyol katolikus egyházat már 2015 szeptemberében, a katalán parlamenti választásokat megelőzően is elérte és megosztotta a függetlenségről szóló vita. Volt olyan püspök, aki az elszakadás támogatására buzdított, és olyan egyházi méltóság is, aki épp az ellenkezőjére. 
     
A spanyol püspöki konferencia akkori állásfoglalása szerint minden politikai alternatívának megvan az erkölcsi legitimációja, éppen ezért az egyház egyik mellett sem áll ki.

(MTI)