Franciaország nemzeti kulturális és erkölcsi örökségének, ezen belül a keresztény hagyományoknak a tiszteletben tartását szorgalmazta Ferenc pápa az Emmanuel Macron francia elnökhöz intézett üzenetében, amelyet a Vatikán közölt honlapján.

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A francia nyelvű üzenetben Ferenc pápa jókívánságait fejezi ki Franciország új elnökének azzal a reménnyel, hogy Emmanuel Macron minden honfitársa szolgálatában végzi feladatát. 
    
A katolikus egyházfő kiemelte, hogy Franciaországnak hűnek kell maradnia gazdag erkölcsi hagyományaihoz és lelki örökségéhez. Utóbbit a keresztény tradíció határozza meg – írta Ferenc pápa. Hozzátette, hogy a cél egy igazságosabb és testvéribb társadalom megteremtése, amely tiszteletben tartja a különbözőségeket, és figyelmet szentel mindazoknak, akiket nehézségek és kizárás fenyeget. 
    
A francia elnökválasztások második fordulója előtt Ferenc pápa bírálta az Emmanuel Macron és Marine Le Pen közötti televíziós vitát. Az egyházfő szerint a két elnökjelölt „kövekkel dobálta egymást, párbeszéd helyett”. A pápa azt mondta, Marine Le Penről tudja, hogy jobboldali, de Emmanuel Marcornról nem tudja honnan jön, és mit képvisel. 
    
A több mint 60 milliós Franciaországban több mint 70 százalék a megkeresztelt katolikusok aránya, de ennél jóval kevesebben gyakorolják vallásukat. 2015 januárjától Franciaországnak nem volt a Szentszéknél akkreditált nagykövete, miután a Vatikán nem fogadta a Francois Hollande javasolta Laurent Stefaninit. Francia sajtóértesülések szerint azért, mert Stefanini bevallottan meleg. 
    
A több mint egy évig üres diplomáciai széket tavaly májusban Philippe Zeller foglalta el, miután a francia fél lemondott Laurent Stefanini kinevezéséről. 

MTI