Erős, 5,9-es földrengés rázta meg Haitit helyi idő szerint szombat este – közölte az amerikai földtani intézet (USGS).

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A földtani intézet szerint a földrengés középpontja a karibi ország északi részén található Port-de-Paix-től 20 kilométerre északnyugatra volt, 15,3 kilométeres mélységben. A földrengést két kisebb utórengés követte. A helyi hatóságok nem adtak ki szökőárriadót. 

A természeti katasztrófa legalább 11 ember életét követelte és többen megsérültek – tudatta a helyi média a hatóságokra hivatkozva.

Eddy Jackson Alexis kormányszóvivőt idézve a Le Nouvelliste című lap több száz sérültről számolt be.

Jackson Hilaire illetékes rendőrkapitány elmondta, hogy Port-de-Paix városában legalább heten életüket vesztették és százan megsérültek. Gros-Morne-ban és környékén négy ember lelte halálát, köztük egy fiú, akire ráomlott egy épület – tudatta Jean Renel Tide polgármester.

Több városban épületek dőltek össze, Plaisance városában leomlott a Szent Mihály katolikus templom homlokzata. A legkomolyabb károkat Port-de-Paix-ből, Gros-Morne-ból, Chansolme-ból és Tortuga szigetéről jelentették.

A földmozgást Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben, több déli településen, illetve a Dominikai Köztársaság számos pontján is érezték. Jovenel Moise haiti elnök a Twitteren intette nyugalomra a lakosokat, akik több helyen pánikban törtek ki.

Haitit 2010. január 7-én 7-es erősségű földrengés sújtotta, amelyben több mint 220 ezer ember meghalt és 300 ezer megsérült. A természeti katasztrófa következtében mintegy 1,2 millió haiti vált hajléktalanná. Az elszegényedett ország azóta sem tudott teljesen lábra állni a katasztrófa következményeiből.