Az Európai Ügyek Tanácsa előtti meghallgatással folytatódhat Lengyelországgal szemben az uniós alapszerződés hetes cikke alapján kezdeményezett eljárás – értesült pénteken brüsszeli forrásaitól a PAP hírügynökség.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A PAP három meg nem nevezett, egymástól független brüsszeli forrásra hivatkozva megírta: a meghallgatásról az uniós nagykövetek csütörtöki értekezletén született döntés, ahol az EU-ügyekért felelős tagállami miniszterek június 26-án esedékes tanácsülését készítették elő. Az értesülés szerint a lépést az Európai Bizottság „egyik képviselője” kezdeményezte.
    
Az információt pénteken az EB szóvivője, Alexander Winterstein nem kívánta sem cáfolni, sem megerősíteni.
    
Winterstein azt a sajtóértesülést sem kívánta kommentálni, amely szerint a jövő hét elején Varsóba látogatna Frans Timmermans, az EB első alelnöke, épp az eljárás kapcsán.
    
A PAP úgy tudja, a meghallgatás megrendezését támogatták Németország, Franciaország, Belgium, Luxembourg és a skandináv államok nagykövetei, míg Lengyelország mellett Magyarország ellenezte a lépést, a többi állam képviselői pedig nem nyilvánítottak véleményt.
    
Az uniós jogállamisági eljárást Brüsszel tavaly decemberben indította el Varsóval szemben. A lengyel parlament azóta elfogadta az eljárás során kifogásolt bírósági reform több módosítását, figyelembe véve így egyes brüsszeli ajánlásokat. A lengyel politikai képviselők több alkalommal azon reménynek adtak hangot, hogy a brüsszeli testület a módosítások nyomán visszavonja a hetes cikk szerinti eljárást.
    
Timmermans viszont többször elégtelennek minősítette a változásokat. Több lengyel sajtóforrás szerint a témában vita alakult ki Timmermans és a Lengyelországgal szembeni engedékenyebb hozzáállás mellett kiálló Jean-Claude Juncker EB-elnök között.