A váratlan meglepetések, politikai földrengések, minden eddiginél véresebb háborúk és évtizedes tabuk ledőlésének éve volt 2016. Közben a feje tetejére álló világban a Nyugat megkezdte harcát új identitásáért.

A 2016-os év rossz hírrel indult. Januárra a Zika-vírus már több latin-amerikai országban, köztük Brazíliában, Kolumbiában, Ecuadorban, El Salvadorban és Jamaicában is felütötte a fejét, majd az Egyesült Államokba is eljutott. Februárra az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO globális riadót fújt. A betegség kifejezetten rosszul érintette az olimpiai játékokra és azzal járó tízezres látogatóáradatra készülő Brazíliát, ahol nyárra már másfél millió megbetegedést regisztráltak. De a Zika csak egy volt az olimpiára vetülő árnyak közül. Legalább ekkora aggodalom övezte a brazil főváros katasztrofális közbiztonságát, valamint a hosszútávúszásnak és más szabadvízi sportoknak helyt adó öböl vizének szennyezettségét is. És ha ez nem lett volna még elég, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot, sportolóinak kollektív kizárásával fenyegetve meg. Utóbbi végül a fenyegető diplomáciai botrány miatt elmaradt, az olimpiai játékok pedig biztonsággal lezajlottak. Csakúgy, mint a franciaországi futball-Európa-bajnokság, ahol az utcákra vezényelt közel százezer rendfenntartónak köszönhetően terroristák helyett végül csak az egymással összecsapó orosz és angol huligánok okoztak riadalmat.


Terroristák évada

Ahogy azonban az Eb véget ért, és a rendőrség egy pillanatra hátradőlt, bekövetkezett a baj. Július 14-én Franciaország önfeledten ünnepelte legnagyobb nemzeti ünnepét, a Bastille-napot, mikor a zsúfolt nizzai sétányon egy fehér teherautó gázolt végig. A támadásban – melyet egy tunéziai állampolgár hajtott végre – 85-en meghaltak, több mint háromszázan pedig megsebesültek. Európa fel sem ocsúdott a sokkból, mikor négy napra rá a Saint-Étienne-du-Rouvray templomba két, szintén az Iszlám Államnak hűséget fogadó férfi hatolt be. A késekkel felfegyverzett támadók túszul ejtették a bent lévőket, majd átvágták a templom 86 éves papjának, Jacques Hamel atyának a torkát.

A terror a Wilkommenskultur hazájába, Németországba is begyűrűzött. Júliusban egy 17 éves afgán menekült baltával támadt egy vonat utasaira, alig egy héttel később Münchenben egy Breivik-rajongó iráni származású fiú lövöldözött bevándorlókra, majd néhány nap múlva egy szíriai férfi robbantotta fel – szerencsére csak – saját magát egy bajorországi fesztiválon. A nyár során összességében több tucat terrorgyanús támadást követtek el Európában. Az hatóságok és titkosszolgálatok azonban jó munkát végeztek, hiszen szeptembertől a hírek már nem merényletekről, hanem az azokat megelőző letartóztatásokról szóltak. Decemberre azonban még kijutott egy rossz hír: hivatalossá vált, hogy az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó járatán, mely még márciusban tűnt el a Földközi tenger felett, valójában bomba robbant.

A terror a tengeren túl is tort ült. Június 12-én egy fegyveres 49 embert megölt, 53-at pedig megsebesített egy melegbárban, a floridai Orlandóban. Az Iszlám Államnak hűséget fogadó afgán származású, de Amerikában született férfiről hamar kiderült, hogy korábban maga is a bár törzsvendége volt. Szeptemberben New Yorkban robbant házilag készült bomba, megsebesítve 29 embert és – miután a támadó szintén muszlim volt – komoly muníciót szolgáltatva Donald Trump kampányának. Trump sikeréhez a Soros alapítvány által támogatott Black Lives Matter mozgalom is hozzájárult, melynek nyári és őszi, különböző amerikai nagyvárosokban tartott tüntetésein rendre elszabadult a rendőrök elleni erőszak. De a terroristák mindeközben a muszlim világot sem kímélték. Pakisztánban, Törökországban és Irakban szinte havi szintűvé váltak a különböző méretű terrortámadások, július elején pedig az iszlám második szent városában, Medinában, éppen Mohamed próféta sírjánál robbantott merénylő.

A világnak azonban nemcsak a terroristákkal, hanem nyárra már a zombiapokalipszissel is szembe kellet néznie. A világ nagyvárosainak utcáit ugyanis ellepték a telefonjaikba merülve virtuális pokémonokra vadászó élőholtak.


A polkorrektség halála

A 2015-ös évet meghatározó migránsválság 2016-ban sem enyhült. Márciusban Macedónia, Horvátország és Szlovénia is lezárta határait. Az Európába irányuló migrációs útvonal így a Földközi tengerre tevődött át, állandó munkát adva ezzel az olasz partiőrségnek. Volt olyan nap, amikor 6500 migránst mentett ki a líbiai partok közelében. Európa közben a már itt lévőkkel küzdött. Október végén a 2017-es elnökválasztásra készülő francia kormány megkezdte a „dzsungelnek” nevezett Calais-i tábor felszámolását. A sátor és bódéváros hat-nyolcezer lakóját az ország területén lévő menekülttáborokba szórták szét. Közben a nyugati országokban egyre szaporodtak a migránsok számlájára írt vagyon elleni és erőszakos bűncselekmények. Év végére újabb rossz hír érkezett, miután Tayyip Erdogan elnök a Törökországban tartózkodó több millió migráns szélnek eresztésével fenyegette meg Európát a csatlakozási tárgyalások befagyását követően. A fenyegetés azonban egyelőre politikai trükknek bizonyult.

Összességében Európa számára 2016 már nem elsősorban a migrációról, hanem annak biztonsági és politikai következményeiről szólt. Noha május 8-án a munkáspárti Sadiq Khan személyében először lett muszlim polgármestere Londonnak, az év nem a társadalmi megbékélést, hanem a konfliktusok kiéleződését és az Európa identitásáért folytatott harc erősödését hozta. Ebből politikai földrengések következtek, a kontinens politikai palettája pedig kezdett visszafordíthatatlanul átalakulni. A mérsékelt bal- és jobboldal évtizedek óta tartó ideológiai kiüresedése nyomán sorra törtek előre az új politikai erőcsoportok. Az olyan, korábbi tabukkal szembemenő pártok, mint az Alternative für Deutschland, a francia Nemzeti Front vagy az osztrák Szabadságpárt pedig év végére már a fősodratú pártokat is politikájuk újrafogalmazására kényszerítették. Az év fő témája Európa-szerte a politikai korrektség halála lett.


Töredező Európa

Az első rengés június 23-án következett be, amikor a brit szavazók az előrejelzésekre rácáfolva, 52 százalékkal megszavazták hazájuknak az Európai Unióból való kilépését. Egy napra rá David Cameron miniszterelnök benyújtotta lemondását. Sokak döbbenetére őt követte a szavazást kikényszerítő EU-ellenes UKIP vezetője, Nigel Farage is, aki – mint aki jól végezte dolgát – fogta magát, és kivonult a brit pártpolitikából. A Cameront váltó Theresa May konzervatív kormányának külügyminisztere sokak meglepetésére az a Boris Johnson volt londoni polgármester lett, aki nemhogy a Brexit egyik szószólója volt, de korábban számos államfőt és országot sértett meg, köztük Tayyip Erdogant is, akiről egy perverz gúnyverset is publikált. Szavazás ide vagy oda, év végéig a politikai csörtéken kívül nem sok előrelépés történt a Brexit konkrét menetét illetően. Decemberre már számos jel mutatott arra, hogy Nagy-Britannia úgy lép ki, hogy mindenféle különutas egyezményekkel mégis bent marad az unióban. A látszat ellenére 2016-ban egyébként nem a Brexit volt a brit fogadóirodák és elemzők legnagyobb kudarca. Az igazi blamázst a Leicester Citynek az angol labdarúgó bajnokságban aratott májusi győzelme jelentette, melynek esélye a fogadóirodák szerint egy volt az ötezerhez.

De a Brexit csak egy volt Európa számos földrengései közül. Franciaországban Nicolas Sarkozy csúfos bukásával az erősen keresztény Francois Fillon lett a jobboldal elnökjelöltje így Marine Le Pen kihívója a 2017-es elnökválasztáson. Ezzel az a helyzet állt elő, hogy a szocialisták halovány népszerűsége miatt a második fordulóban két olyan jelölt fog megküzdeni egymással, akiket bevándorlásellenes és oroszbarát szemlélet jellemez. A változások előszeleként augusztus közepén Cannes lett az első európai város, ahol betiltották a burkinit.

December elején az olasz alkotmánymódosításról szóló referendum elbukásával lemondott Matteo Renzi miniszterelnök. Noha az új technokrata olasz kormány és Brüsszel mindent megtesz az olasz pénzintézetek összeomlásának elkerülése érdekében, reális esélye van az előrehozott választásoknak, mely az euróellenes Öt Csillag Mozgalom győzelmét hozhatná.

Jókora hullámverés után Ausztriában egyelőre a korábbi mederben maradt a politika folyása. Májusban a zöldpárti, de a teljes politikai elit támogatását élvező Alexander Van der Bellen – megelőzve a bevándorlás-ellenes Szabadság Párt jelöltjét, Norbert Hofert – elnök lett. Miután azonban a legfelsőbb bíróság választási visszaéléseket állapított meg, a december elején megismételt voksoláson Van der Bellen az elsőnél is nagyobb győzelmet aratott. Beszédes tény azonban, hogy egy év végi nyilatkozatában már Sebastian Kurz, az osztrák néppárti külügyminiszter is ausztrál típusú menekültpolitikáért kiáltott, vagyis hogy az Európába érkező menekülteket az unió területén kívül helyezzék el. Év végére a 2017-es választásokra készülő Angela Merkel is a menekültbefogadás szigorítását ígérte. Közben a német hatóságok több mint tízezer afgánt toloncoltak ki, a Bundestag pedig betiltotta testet és arcot fedő burka köztereken való viselését.

De a változás Európa perifériáit is elérte. Novemberben a bolgár jobbközép kormány lemondott, miután az oroszbarát Rumen Radev győzött az elnökválasztás második fordulójában. Hasonló forgatókönyv zajlott Moldovában, ahol ugyancsak novemberben az oroszbarát Igor Dodon lett az államfő. Európa viharos tengerén Oroszország bizonyult a legstabilabb hajónak. A szeptemberi parlamenti választásokon Putyin Egyesült Oroszország mozgalma a szavazatok 54 százalékával nyert.


Diktatúrák születése és bukása

Európa lassan változik. A világon persze nem mindenhol divat az efféle fontolva haladás. A Fülöp-szigetek új ura, Rodrigo Duterte például nyílt háborút hirdetett a drogok ellen, a halálosztagok év végére pedig már közel hatezer emberrel végeztek az utcákon. Ezt még talán lenyelte volna a Nyugat, azt viszont már kevésbé, hogy az elnök októberben bejelentette: hátat fordít legfontosabb kereskedelmi és politikai szövetségesének, az Egyesült Államoknak és a jövőben Kínát tekinti fő partnerének.

De az ázsiai régióban pozitív történések is lezajlottak. Február elején Mianmarban fél évszázad után először újra szabad választásokat tartottak. A katonai diktatúra – ahol egyébként folyamatosak a muszlim kisebbség elleni atrocitások – lassan megindul a gazdasági fejlődés útján.

Latin-Amerikából is érkeztek jó hírek. Június 23-án – ötvenéves harcokat követően – a kolumbiai kormány tűzszünetet kötött a FARC-cal. Noha az október 2-ai népszavazáson az emberek a marxista lázadókkal való békekötés ellen szavaztak, öt nappal később a norvég bizottság Nobel-békedíjjal tüntette ki Juan Manuel Santos elnököt, októberben pedig a kolumbiai kongresszus felülírta a nép akaratát.


Meglepetés Amerikában

Fotó: MTI/AP, illusztráció

2016-ot az amerikai elnökválasztás szele lengte be. A liberális világ először mosolyogva, majd egyre kínosabban feszengve figyelte a valóságshow-hős-vállalkozó Donald Trump menetelését, aki július közepére – maga mögé utasítva a többi republikánus jelöltet – Hillary Clinton kihívója lett. Trump diadalmenetét sem a sajtó, sem a republikánus párt, de még maga Ferenc pápa sem tudta megállítani, aki februárban egy nyilatkozatában megkérdőjelezte Trump keresztény hitét, a mexikói határra ígért fal miatt. De Clintonra is rájárt a rúd. Július elején az FBI jelentést adott ki, melyben megállapították, hogy Hillary Clinton hanyag módon magán e-mail címét használta titkos dokumentumok továbbítására. A kampány miatt azonban nem javasoltak vizsgálatot.

A közvélemény-kutatók végig Clintont favorizálták. Novemberben mégis minden másként történt: Donald Trumpot az Egyesült Államok 45. elnökének választották. A magára hagyott vidéki fehér szavazók revánsot vettek az elbizakodott liberális eliten. Trumpnak egy másik bevallott vágya is beteljesedett: év végén a Time magazin az év emberévé választotta. Győzelmét az sem árnyékolta be, hogy december elején felmerült a gyanú: orosz hackerek is beleszólhattak a választás kimenetelébe. Fura fintora volt azonban a történelemnek, hogy ezúttal pont a CIA méltatlankodott vélt külföldi beavatkozás miatt.

Kampánya során az elitellenes Trump végig változást hirdetett. Ennek tükrében sokak számára csalódást jelentett, hogy az év végére körvonalazódó új amerikai adminisztráció összetétele minden eddiginél több milliárdost és nyugalmazott tábornokot tartalmaz. Külön izgalmas időket vetít előre, hogy a külügyminisztérium élére az ExxonMobil olajtársaság egykori vezetőjét, a Vlagyimir Putyinnal is jó kapcsolatot ápoló Rex Tillersont nevezte ki.

Trump megválasztását követően sem hagyott fel a kedélyek borzolásával. Év végén – szakítva egy fél évszázados protokollal – telefonon beszélt Tajvan elnökével, ezzel már beiktatása előtt kiváltva Peking haragját. Minden jel arra utal, hogy Washington és Peking globális rivalizálása fokozódni fog. Mivel pedig Trump a globális felmelegedést liberális hazugságnak tartja és a klímaegyezmények felrúgását ígéri, a föld szó szerint is egyre forróbb hely lesz. Ennek jelei már 2016-ban is szembetűnőek voltak. Sorra dőltek meg a melegrekordok, Közép-Ázsiában pedig tízezrek hagyták el lakhelyüket a szárazság miatt. De ha még köztünk lenne, mesélhetne a szomorú folyamatról az ausztrál korallszirti mozaikfarkú patkány is, mely a Föld első emlősfaja lett, amely bizonyítottan az ember okozta klímaváltozás miatt pusztult ki 2016 folyamán.


Visszaszorulóban az Iszlám Állam?

2016 a Közel-Keleten is eseménydús volt. A térség válságainak talán egyetlen pozitív hozadéka februárban valósult meg, amikor ezerévnyi kihagyás után újra találkozott egymással a keresztény világ két legnagyobb vezetője. Ferenc pápa és Kirill ortodox patriarcha február közepén Havannában tárgyalt a közel-keleti keresztények sorsáról. A találkozó azonban aligha segített bárki sorsán.

Július 15-én a hadsereg tankjai elfoglalták Isztanbul és több török nagyváros főbb csomópontjait. A puccskísérlet hamvába halt, Tayyip Erdogan pedig megkezdte máig tartó bosszúhadjáratát, melynek során negyvenezer embert letartóztattak, több tízezer közalkalmazottat pedig elbocsátottak. Az Egyesült Államokban élő prédikátor-üzletember Fetullah Gülen és a hozzá köthető hálózat ellen világraszóló hajtóvadászat indult, kellemetlen pillanatokat okozva Ankara külföldi szövetségeseinek. A nagy ijedtségre Erdogan elnök még Vlagyimir Putyinnal is kibékült, az orosz vezetés pedig nagylelkűen belátta, hogy az orosz gép 2015 novemberében történő lelövése, melyet követően a két ország viszonya megromlott, csakis gülenista provokátorok bűne lehetett. Miután Moszkva és Ankara felújította együttműködését Szíriában, a török haderő augusztus végén elindíthatta „Eufrátesz pajzs” nevű hadműveletét, melynek során helyi kurd és arab erők segítségével átlépte a szíriai határt, délre szorítva az Iszlám Államot, és nem mellékesen éket verve az Ankara által terrorszervezetnek minősített kurd YPG által uralt enklávék közé. 2016-végére a szíriai konfliktus gyakorlatilag eldőlt. Az orosz légierő támogatását élvező kormányseregek az év végére visszafoglalták Aleppót, az ország egykori legnépesebb városát és gazdasági központját. Aszad elnök pozíciója betonbiztossá vált, a lázadók Idleb tartományba, valamint a török ellen­őrzésű vidéki területekre szorultak vissza, Putyin pedig immár a régió megkerülhetetlen szereplőjévé vált.

Távozó nagy emberek:

Június 3.:
Muhammad Ali (74) nehézsúlyú boxlegenda és politikai aktivista.

Szeptember 2.: Islam Karimov (78) országát negyedszázada vezető üzbég elnök.

Szeptember 28.: Simon Peresz (93) Izrael Nobel-békedíjas miniszterelnöke.

Október 13.: Bhumibol Aduljadej (88) thaiföldi király. Országát a II. világháború óta uralta.

November 25.: Fidel Castro (90) kubai vezető.

A nemzetközi erők összehangolt offenzíváinak köszönhetőben 2016-ban az Iszlám Állam területeinek húsz százalékát elvesztette Irakban és Szíriában. A terrorszervezetre Líbiában is rájárt a rúd, ahol az utolsó városából is kiszorult a sivatagba. Az Iszlám Államnak év végén annyira még volt ereje, hogy az aleppói offenzíva alatt suttyomban visszafoglalja Palmüra romvárosát, ahol egy évvel korábban – a fegyveresek kiverését követően – még az orosz szimfonikus zenekar játszott.

Noha a Közel-Keletről érkező híradásokat rendre Szíria és Irak uralta, Jemenben egy röpke áprilisi tűzszünetet leszámítva szintén egész évben ropogtak a fegyverek. Az ENSZ decemberi jelentése szerint a bombák árnyékában 2,2 millió jemeni gyermek várja az éhhalált.

A háború sehol nem olcsó mulatság. A Közel-kelet két nagy háborús felbujtója, Szaúd-Arábia és Irán pénztárcáját év végére annyira megcsapolták szíriai és jemeni közvetett háborúi, hogy tárgyalóasztalhoz ültek, és megegyeztek az olajkitermelés visszafogásáról. Az energiahordozó világpiaci ára így évek óta először újra emelkedni kezdett.

Sayfo Omar