A francia hatóságok idén már öt terrortámadást akadályoztak meg – mondta Gerard Collomb belügyminiszter. A helyi sajtó szerint a radikalizálódott gyanúsítottak legalább két esetben swingereket (párcserélőket) és homoszexuálisokat vettek célba – írja az RT.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Párizs egyik keleti külvárosában letartóztatták az Iszlám Állam két feltételezett katonáját. A „terrorista összeesküvéssel” kedden megvádolt 21 és 22 éves férfit a tárgyalások idejére továbbra is őrizetben maradnak. Őket a DGSI, a francia titkosszolgálat buktatta le az online aktivitásuk megfigyelésével – a két gyanúsított a Collomb nevű dzsihadista szervezettel tartott kapcsolatot egy csevegőprogramon keresztül – derült ki csütörtökön.

„Az ügy januárban kezdődött, amikor a két személy elkezdett rendszeresen információt cserélni a Daesh-sel [az Iszlám Állam gúnyneve]” – magyarázta a belügyminiszter, aki az internetes aktivitás monitorozásának gyakorlatát dicsérte.

A gyanúsítottak lakásának átkutatása során harci késekre, robbanóanyagok összetevőire és ISIS-ereklyékre bukkantak. „Idén ez az ötödik alkalom, hogy megelőző intézkedésekkel erőszakos cselekményt akadályozunk meg – ismertette a francia belügyminisztérium anélkül, hogy részleteket közöltek volna.

A Collomb nem hozta nyilvánosságra a tervezett támadások célpontjait, ennek ellenére helyi sajtótermékek a hatóságokhoz közeli forrásokra hivatkozva megírták, hogy a páros az LMBT-közösség ellen tervezett merényletet – legalábbis erre következtetnek a kezdetleges támadási tervekből.

Az ehhez hasonló sikeres leleplezések ellenére Franciaországban 2015 óta rendszeresen történnek terrortámadások, sőt, idénre már a francia vidéket is elérte a terror – erről beszélt lapunknak Horváth József biztonságpolitikai szakértő márciusban.