Franciaországban a rendőrség és a külvárosok viszonya évek óta feszült, a rendőrök nem tudják, mit csináljanak a külvárosokkal, ahol magas a munkanélküliség és problémás a közbiztonság – közölte Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A szakértő azt mondta, hogy 2015 óta vannak komolyabb feladatai a rendőröknek, akik kimerültségre, eszköz-, idő- és emberhiányra panaszkodnak és úgy vélik, nem tudják érvényesíti a törvényeket. A külvárosok lakói pedig tiszteletlennek tartják őket, szerintük erőszakosan, diszkriminatív alapon igazoltatnak – tette hozzá.

Ismertette, hogy Franciaországban 81 kiemelt biztonsági zóna van, és Nantes-ban is vannak ilyenek, ahol kedd óta zavargások törtek ki, miután egy rendőr igazoltatás során lelőtt egy férfit. Hozzáfűzte, hogy a férfi hamis igazolványt adott a rendőröknek, ezért arra kérték, hogy menjen be velük az őrsre. A rendőrök szerint a férfi ekkor megpróbált elmenekülni, közben pedig egy rendőrt és gyerekeket is majdnem elütött. A szemtanúk azt állítják, nem volt ilyesmi.

A szakértő beszélt arról is, hogy Eric Fournier francia nagykövet a magyar kormányt támogató bizalmas diplomáciai táviratának kiszivárogtatása Emmanuel Macron francia elnökből azért váltott ki heves indulatokat, mert ritka, hogy a francia külügyből ilyen iratok nyilvánosságra kerüljenek, és az ilyen politikai vitáknak belső vitáknak kellene lenniük.