Bíróság elé kellett álljon egy hetvenéves svéd férfi, mert a közösségi médiában „lustáknak” nevezte a szomáliaiakat, írja a Breitbart. A férfi kommentjét aktivisták jelentették a rendőrségnek.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A baloldali Näthatsgranskaren (Hálózatvizsgáló) aktivistacsoport bukkant a Facebookon az idős férfi kommentjére, amelyben azt írta: „a szomáliaiak nem képesek dolgozni, ők a világ lustái.” A férfi a svéd köztévé egyik cikkét kommentálta, amelyben arról írtak, hogy szomáliai bevándorlók 20 százaléka munkanélküli az országban.

A férfi még tavaly írta a kommentet, a rendőrség azonban csak most kezdett el foglalkozni az üggyel, hála az említett aktivistacsoportnak. A társadalmi igazságosságért küzdő csoport megalapítása óta közel 800 embert jelentettek már a rendőrségen. A gyűlöletbűntényekkel kapcsolatos eljárások száma is növekedett Svédországban a csoport megalapítása óta – ezt sikernek könyvelik el. 

Az uddevalla-i bíróságon megvádolt férfi elmondta: nem emlékszik az eredeti posztra, de szerinte ennél sokkal erősebb kijelentéseket is tett már a neten. 

Írtam már néha muszlimokról. A családom fele muszlim és még ők is azt mondják, hogy most mindennek vége.

Az ügyész szerint a férfi bűnös, de végső ítélet még nem született az ügyben. 

Az elmúlt években több svéd nyugdíjast is elítéltek már az országban gyűlöletbeszédért. 2017-ben például egy götheburgi, szintén 70 év körüli férfit büntettek meg közel félmillió forint értékű svéd koronára azért, mert egy 4000 tagból álló Facebook-csoportban „majmoknak” nevezte a muszlimokat.