Donald Trump szerint a hamis híreket közlő média nem a Fehér Ház, hanem az amerikai nép ellensége. Az amerikai elnök egy ilyen tartalmú Twitter-bejegyzésben fejtette ki véleményét pénteken az amerikai média egy részéről.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

„A hamis híreket közlő média (a kudarcos New York Times, az NBC, az ABC, a CBS és a CNN) nem az én ellenségem, hanem az amerikai népé” – írta az elnök a bejegyzésben.
    
Ennek előzménye, hogy az Donald Trump több mint egyórás csütörtöki sajtókonferenciáján többször és több újságíróval is közölte negatív véleményét róluk, vagy egyszerűen leintette őket. A CNN tudósítójával ezúttal is közölte, hogy a tévécsatorna „hamis híreket” közöl, az angol BBC tudósítójával pedig, amikor felállt és megmondta, melyik médium képviselője, Trump közölte: „na, újabb szépség”. Az egyik zsidó felekezeti lap tudósítójára, aki az Egyesült Államokban szerinte terjedő antiszemitizmusról faggatta és a válasz után újból szólásra jelentkezett, ráripakodott, majd felszólította, hogy üljön vissza.
    
Trump elnök még a hét elején „A fősodratú média megbízhatóságának felmérése” címmel 30 kérdésből álló kérdőívet küldetett híveinek e-mailben, hogy felmérje, mi a véleményük a sajtóról. Ebben konkrétan rákérdezett egyes televíziók, köztük a CNN vagy a Fox tudósításaira, s arra, vajon melyik, médium mennyire tisztességesen tudósít róla.

MTI