Hat afganisztáni gyanúsítottja van az Innsbruckban történt szilveszteri zaklatásoknak, a feltételezett elkövetők 18 és 22 év közöttiek, részben menekültszállásokon laknak – közölte a tiroli rendőrség hétfőn.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az egyik menekültszálláson működő biztonsági szolgálat munkatársa felismerte és megnevezte az egyik gyanúsítottat, így jutottak el a további öt társához is. Páran közülük csupán azért utaztak Innsbruckba, hogy megünnepeljék az újévet. A rendőrség abból indul ki, hogy a támadások nem előre eltervezett, hanem spontán akciók voltak.

Egyikük hajlandó volt vallomást tenni, a többiek azonban tagadták a vádakat arra hivatkozva, hogy nem emlékeznek semmire. Mindegyikük menedékkérelmi eljárás miatt tartózkodik Ausztriában, azonban kérelmük eltérő feldolgozási szakaszban van. A rendőrség azt sem zárta ki, hogy további két másik férfi is részt vett a bűncselekményben, azonban személyazonosságuk egyelőre ismereten.

A rendőrség eddig összesen 18 áldozatról tud, akiket szilveszter éjszakáján molesztáltak Innsbruckban. A legtöbb eset a Marktplatz elnevezésű téren történt, éjjel fél tizenkettő és hajnali fél kettő között, amikor a legnagyobb volt a tumultus. Egy édesanya feljelentése szerint 17 éves lányát és annak négy barátnőjét is inzultus érte, egy édesapa bejelentése szerint 18 éves lányát és annak barátnőjét molesztálták. Az áldozatok tiroli, vorarlbergi, olasz, német és svájci származásúak.

A szilveszter utáni napokban szexuális zaklatás miatt több különböző ausztriai városból is érkeztek feljelentések. Bécsben három, Salzburgban négy és Grazban egy feljelentésről tudnak a hatóságok.

MTI