Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Hatvan kilométer hosszú határkerítést épített Oroszország az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten az ukrán határ mentén.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A Perekop-szoros térségében létesített akadály elkészültét a határvédelemért is felelős orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) jelentette be a nap folyamán. Az Interfax orosz hírügynökség szerint az építési munkálatok 2015-ben indultak. A határkerítés mentén több száz, rejtett, illetve szemmel látható megfigyelési eszközt, a többi között térfigyelő- és hőkamerákat, illetve az FSZB szerint vibrációkat nyomon követő szenzorokat is telepítettek.

A krím félszigeti parlament egyik szóvivője a határakadály létesítésével összefüggésben elmondta: az intézkedésre azért volt szükség, hogy megvédhessék a helyi lakosságot a kijevi kormánytól, amelytől – mint fogalmazott – bármi kitelik. Hozzátette: a félsziget északi részén húzódó határkerítés jelentősen növeli a biztonság szintjét.

Oroszország és Ukrajna viszonya 2014-ben romlott meg, amikor Oroszország elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet, és Ukrajna keleti részén támogatást nyújtott a Donyec-medencei szakadár erőknek.

Moszkva a kelet-ukrajnai történésekkel kapcsolatban azt hangoztatja, hogy ukrajnai belső konfliktusról van szó, amelynek nem részese, illetve a Krím a helyi lakosság akaratnyilvánítása nyomán „egyesült újra” Oroszországgal. Kijev visszautasítja ezt, s 2015 januárjában „agresszor országnak” bélyegezte Oroszországot.

A nap folyamán Martin Sajdik, az EBESZ különmegbízottja és Ertugrul Apakan, a szervezet ukrajnai megfigyelői missziójának vezetője megerősítette, hogy december 29-én újabb tűzszünet lép életbe a Donyec-medencében az újévi ünnepek idejére. A csaknem öt éve tartó Donyec-medencei fegyveres konfliktus során már sokadszor léptettek életbe fegyvernyugvást a térségben, de eddig egy sem bizonyult tartósnak. Utoljára az iskolai tanév kezdetére való tekintettel augusztus végén hirdettek tűzszünetet.