A Würzburg mellett egy vonaton végrehajtott baltás-késes támadás után meg kell szigorítani a határellenőrzést, nem szabad beengedni Németországba bizonytalan személyazonosságú menedékkérőket – sürgeti a bajor belügyminiszter.

Fotó: MTI, archív, illusztráció



Joachim Herrmann a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság csütörtöki jelentése szerint elmondta, hogy a határőrizetért felelős szövetségi rendőrségnek a határon fel kell tartóztatnia az érvényes iratok nélkül érkező vagy a személyazonosságukat igazolni nem tudó embereket, és ellenőriznie kell őket.
    
Würzburg után nem lehet folytatni az eddigi gyakorlatot – hangsúlyozta a tartományi belügyminiszter.
    
A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) is változtatni kell, a menedékjogi eljárást gyorsabban kell lefolytatni – tette hozzá Joachim Herrmann, rámutatva, hogy a hétfői támadás 17 éves elkövetője már több mint egy éve Németországban volt, ügye mégsem haladt előre a BAMF-nál. 
    
Nem hallgatták meg, és ujjnyomatot sem vettek tőle – emelte ki a miniszter. Hozzátette, hogy ez csak egy a hiányosságok közül, amelyeket a bajor tartományi kormány hónapok óta kifogásol.
    
A támadó hétfő este baltával és késsel rátámadt egy vonat utasaira a bajorországi Würzburg közelében. Négy embert megsebesített, majd leszállt a többi utas által vészfékkel megállított vonatról, és megsebesített még egy embert. Rárontott az előállítására érkezett különleges rendőri egységre, ezért a kommandósok lelőtték.
    
A támadó személyazonossága bizonytalan, afgánnak mondta magát, de a támadást bejelentő videójában – amelyben az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet katonájaként beszél magáról – a pastu nyelv egy pakisztáni változatát használja, és sajtóértesülések szerint szobájában egy pakisztáni dokumentumot is találtak. Azonban egy Afganisztánban történt haláleset sarkallhatta a támadásra, és ügyében nem pakisztáni, hanem afganisztáni vonatkozású családegyesítési kérelem érkezett.
    
A támadó valószínűleg az IÁ propagandájának hatására, de egyedül, önállóan cselekedett és nem volt közvetlen kapcsolatban a dzsihadista szervezettel.

(Forrás és fotó: MTI)