Hűvösen reagált Németország Donald Trump amerikai elnök azon felszólítására, hogy az Egyesült Államok európai szövetségesei „fogadják vissza” és állítsák bíróság elé az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Szíriában elfogott több mint nyolcszáz külföldi harcosát.

Fotó: MTI, archív

A német belügyminisztérium szóvivője vasárnap leszögezte, hogy elvileg minden német állampolgárnak jogában áll hazatérni, így azoknak is, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Államért harcoltak. Ennek azonban előfeltétele, hogy a gyanúsítottak konzuli segítséghez jussanak. 

Irak érdeklődést mutatott az iránt, hogy a Németországból származó és az Iszlám Államhoz csatlakozó egyes harcosokat bíróság elé állítsák. „Szíriában azonban a német kormány nem tudja ellátni jogi és konzuli feladatait a bebörtönzött német állampolgárokat illetően, tekintettel az országban dúló fegyveres konfliktusra” – mondta a szóvivő.

A német hatóságok adatai szerint 2013 óta több mint ezer ember utazott Németországból a szíriai és az iraki háborús övezetekbe, nagyjából egyharmaduk már visszatért Németországba.

A német belügyi szóvivő nyilatkozata azt jelzi, nem valószínű, hogy a berlini kormány teljesíti Trump követelését.

Dánia szintén elutasítóan reagált az amerikai elnök felvetésére. „Nem kellene visszafogadnunk őket, mert ezek a világ legveszélyesebb emberei közé tartoznak” – jelentette ki Michael Aastrup Jensen, a dán kormányfő külügyi szóvivője. Jensen szerint, akit a Ritzau dán hírügynökség idézett, az egész félrecsúszott szíriai helyzetért egyébként is Trump felelős, mert az amerikai csapatok kivonásáról döntött még mielőtt az országot stabilizálták volna.

Az ellenzéki dán szociáldemokraták hasonlóan vélekedtek az iszlamisták ügyéről. Szerintük az Iszlám Állam harcosait a régió országaiban kell felelősségre vonni tetteikért. „Dánia feladata, hogy helyben segítse az igazságügyi és büntetésvégrehajtási rendszer kiépítését. Aztán ezeknek az embereknek ott kell letölteniük büntetésüket, ahol bűntetteiket elkövették” – húzta alá Trine Bramsen, a szociáldemokraták jogi ügyekben illetékes szóvivője.

A PET dán hírszerzés tavalyi becslései szerint 2012 óta százötven iszlamista hagyta el az országot, hogy Irakban és Szíriában terrorszervezetekhez csatlakozhasson.

Florence Parly francia védelmi miniszter a Le Parisien című lapban óva intett attól, hogy sorsukra hagyják a szélsőségesek ellen harcoló szíriai kurd erőket az Egyesült Államok kivonulását követően, mert a Nyugat sokat köszönhet nekik.

Laurent Nunez francia belügyi államtitkár pedig a BFM hírtelevíziónak kifejtette: „A kurdok tartják fogságban a francia dzsihadistákat, s biztosra vesszük, hogy továbbra is őrizetben fogják tartani őket” – jelentette ki. „Mindenesetre, ha ezek az egyének visszatérnének francia területre, börtönbe vetnék és bíróság elé állítanák őket” – fűzte hozzá az államtitkár.

Sajtóértesülések szerint Párizs ugyanakkor százötven francia állampolgár, köztük kilencven kiskorú visszahozását fontolgatja a Közel-Keletről. 

Koen Geens belga igazságügyminiszter európai megoldást sürgetett nyugalomra és a biztonsági kockázatok megfontolására intve mindenkit a hazatelepítések ügyében. A VRT belga közszolgálati televíziónak elmondta, hogy az Észak-Szíriában elfogott belga állampolgárok között főként gyermekes anyák vannak, illetve néhány ismert dzsihadista.

Sajid Javid brit belügyminiszter Trump felhívását megelőzően is elutasító álláspontot képviselt a dzsihadisták visszafogadását illetően. David Gauke igazságügyminiszter ugyanakkor a Sky News hírtelevíziónak vasárnap elmondta, hogy a visszatérni vágyó szélsőségesek visszautasítása jogi problémákat okozhat, hiszen az embereket nem lehet hontalanná tenni.

Trump elnök szombaton a Twitteren szólította fel Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot és más európai szövetségeseit, hogy fogadják vissza a Szíriában elfogott külföldi fegyvereseket. 

Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy a dzsihadisták „kalifátusa” a pusztulás szélén áll. „Nincs jó alternatíva, mert egyébként arra kényszerülünk, hogy szabadon engedjük őket…” – tette hozzá.

Az Egyesült Államok nem szívesen nézné végig, ahogy az iszlamisták visszaszivárognak Európába, mert a várakozások szerint oda akarnak majd menni – fogalmazott Trump.