Illegális migránsok perlik az amerikai kormányt családjaiknak a határon történt szétválasztása miatt. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A keresetet nyolc migránscsalád nyújtotta be. Családonként hatmillió dolláros kártérítést követelnek az állításuk szerint a Trump-kormány politikája miatt elszenvedett trauma miatt. Keresetükben „megmagyarázhatatlan kegyetlenségnek” minősítették a gyermekek elválasztását családjaiktól. 

Az egészségügy és az emberi erőforrások minisztériumához, valamint a belbiztonsági tárcához benyújtott kereset szerint a szülők azzal vádolják a migrációs hivatal tisztségviselőitt: úgy szakították el tőlük a gyermekeiket, hogy hollétükről még információkat sem adtak. A gyermekeket tartós trauma érte – fogalmaz a családok nevében eljáró ügyvéd, konkrétan említve egy hétéves kislányt, aki azóta sem tud édesanyja nélkül elaludni és egy hatéves kisfiút, aki visszautasítja az ételt, amióta elválasztották a szüleitől. 

Stanton Jones, a családokat képviselő ügyvéd figyelmeztette a kormányzatot: más családok is pert indíthatnak. „Törvénytelen a kormánynak a gyermekek szülőktől történő elszakítását célzó magatartása,  amellyel a politikai cél elérése érdekében érzelmi traumát okoznak ezeknek az embereknek” – nyilatkozta újságíróknak a washingtoni ügyvéd. Majd egy közleményben leszögezte: „a kormányt felelősségre kell vonni a politikája következményeiért”. 

Az amerikai kormányzat 2018 májusában hirdette meg a „zéró tolerancia” politikáját, amelynek értelmében az illegális határátlépőket elfogásuk után nem bocsátják szabadon, hanem előzetes letartóztatásba helyezik őket, gyermekeiket pedig külön gyermekmegőrző központokban helyezik el. 

A családok szétválasztása nagy vitát kavart az amerikai politikai életben, republikánus politikusok is bírálták a döntést, amelyet ezért 2018 júniusában fel is függesztettek, és a kormányzat megkezdte a szétszakított családok újraegyesítését is. A kormányzat 2600 szétszakítását ismerte el. 

A jelenlegi gyakorlat szerint az egyedül érkező illegális bevándorlókat már a határon letartóztatják, de a gyerekes családokat csupán regisztrálják, és egy bírósági idézés kiadása után továbbengedik.