Irakban is ünnepelték a keresztények a karácsonyt – köszönhetően a javuló biztonsági helyzetnek – egy évvel azután, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet katonai vereséget szenvedett.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az iraki kereszténység gyökerei az első évszázadra nyúlnak vissza. Irakban az ország felekezeti és etnikai sokszínűségének jeleként számos keresztény közösség él, a háború és a felekezeti konfliktusok miatt azonban a keresztények száma 1,5 millióról 400 ezerre apadt. Az Iszlám Állam „kalifátusának” 2014-es térnyerésével, majd az azt követő hároméves háborúval számuk tovább zsugorodott.

Bagdadban kedd reggel tartottak ünnepi misét a karácsonyra feldíszített templomokban. A kormány szabadnappá nyilvánította az ünnepnapot.

„Természetesen jobb a biztonsági helyzet az utóbbi évekhez képest” – mondta Baziliusz atya, a Szent György káldeus templom elöljárója Bagdadban, ahol mintegy száz hívő részvételével tartott ünnepi misét.

„A biztonságot és stabilitást mindenekelőtt Bagdadban élvezhetjük” – tette hozzá.

Az iszlamisták egykori fellegvárától, Moszultól délkeletre fekvő, Karakos néven is ismert, 98 százalékban keresztények lakta Hamdaníja városában a pusztítás nyomai máig láthatók. Az asszír keresztény közösség templomát, amelyet 2014-ben az iszlamisták felgyújtottak, máig nem sikerült újjáépíteni. Mindazonáltal a kormos falak között több tucat hívő gyülekezett a hétfő éjjeli misére, majd a hagyományos örömtűzre az imaház udvarán.

A dzsihadisták támadása előtt az 50 ezres lélekszámú Karakos volt a legnagyobb iraki keresztény város. Mivel az iszlamisták csak három lehetőséget kínáltak: áttérni a muszlim hitre, adót fizetni vagy meghalni, sokan inkább a térség falvaiban és városaiban kerestek menedéket. Karakos két éven át volt az Iszlám Állam uralma alatt, s máig csak néhány száz család tért vissza.