Iszlámellenesnek minősítette Pakisztán északnyugati tartományának törvényhozása a nemzetközi nőnap alkalmából az ország több nagyvárosában megrendezett felvonulást – jelentették pakisztáni sajtóforrások csütörtökön.

Fotó: MTI/EPA/Arsad Arbab

Hajber-Pahtunhva tartomány törvényhozása szerdán a felvonulásokat „szégyentelen, iszlámellenes cselekedetnek” minősítette. Az elítélő határozatot, amelyet egy iszlamista párt képviselőnője, Rejhána Iszmáil nyújtott be, az ellenzék is megszavazta, beleértve a pakisztáni politikai palettán balra elhelyezkedő Pakisztáni Néppártot és több iszlamista tömörülést is.

A Pakistan Today című pakisztáni újságnak az ellenzéki Pakisztáni Muszlim Liga-Navaz (PML-N) egyik képviselője azt mondta a demonstrációkkal kapcsolatban, hogy Pakisztánban mindenkinek megvan a szabadsága, ám az iszlám vallás adta kereteken belül, s ezen a nép nem kíván változtatni.

A törvényhozásban több képviselő rámutatott arra, hogy a meneteket civil szervezetek is támogatták, ez pedig elfogadhatatlan. 

Az egyik képviselő szerint a nőnapi felvonulás során megfogalmazott céloknak nincs helyük a pakisztáni kultúrában.

Nőjogi szervezetek elítélték a szerdán hozott határozatot.

Március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmából pakisztáni nők ezrei molinókkal és táblákkal mentek az utcára a megyében, és felszólaltak az országban uralkodó patriarchális rend ellen, továbbá kiálltak az elvált és az egyedülálló nők jogai mellett.