Sebastian Kurz osztrák kancellár bukaresti látogatása során jelképesen átadta pénteken Klaus Iohannis román államfőnek az Európai Unió Tanácsa soros elnökségét, amelyet Románia tölt be 2019 első félévében.

Fotó: MTI

Kurz elmondta, hogy az osztrák uniós elnökségnek 40 megállapodást sikerült véglegesítenie, az elindított, de további tárgyalásokat igénylő témák közül pedig a migrációs válság kezelését, valamint a Nyugat-Balkán integrációs folyamatát emelte ki. A kancellár köszönetet mondott a román elnöknek, hogy a jogállamiság és demokrácia védelmezőjeként lép fel Romániában.

Iohannis kifejezte reményét, hogy a román elnökség alatt sikerül rendezett módon lezárni az Egyesült Királyság kilépésének folyamatát, és a Brexit utáni EU jövőképéről rendezendő május 9-i nagyszebeni csúcstalálkozón sikerül megerősíteni az unió egységét.

A kancellár a jobboldali román államfő politikai ellenfelével, Viorica Dancila szociáldemokrata kormányfővel is találkozott. Rövid sajtónyilatkozatuk alkalmával itt is megemlítette, hogy megnyugtató válaszokat vár Bukaresttől a jogállamisággal és a fektetői környezettel kapcsolatos aggodalmakra.

Dancila az osztrák és a román uniós elnökség mottójára utalva azt hangoztatta: nemcsak olyan Európára van szükség, amely védelmez, hanem a keleti és nyugati, északi és déli, régi és új tagországok közti összetartás, a kohézió erősítésére is. Rámutatott: tudatában van annak, hogy számos nehéz kérdést örököl, nagyon eltérőek például a vélemények a migráció és terrorizmus kérdésében, de a román elnökség mindent meg fog tenni az álláspontok összehangolása érdekében, mert a polgárok eredményeket várnak.

Az osztrák kancellár a román kormány által bejelentett, küszöbön álló bankadóra, illetve a szabályozott gázárhoz való visszatérésre vonatkozó újságírói kérdésre leszögezte: nem a Romániában jelen lévő OMV-t vagy Erste bankot félti, mert azok számos más országban is megtalálhatják számításaikat, hanem azt tartja aggasztónak, hogy a román befektetői környezet megromlása munkahelyek elvesztéséhez, a beruházók elüldözéshez vezethet, ami aztán a fogyasztói árak emelkedését is eredményezheti.

Mind a jobboldali román elnök, mind a szociáldemokrata kormányfő azt hangoztatta, hogy a belpolitikai feszültségek dacára Románia felkészült az EU tanácsa soros elnökségének ellátására, és a mandátum sikere érdekében egymással és az elnökségi trió másik két tagjával (Ausztriával és Finnországgal) is szorosan együtt fognak működni.