Fotó: shutterstock illusztráció

Szülj, ne halogass!, Szeretet és kisbaba – legfőképpen ez kell, A csoda nem megtörténik, hanem megszületik – ilyen és ehhez hasonló szlogenekkel igyekszik népszerűsíteni a szülést, illetve gyermekvállalásra ösztönözni a családokat Szerbia.

A szerb művelődési és tájékoztatási minisztérium, valamint a népességpolitikáért felelős tanács közös pályázatára születésnépszerűsítő jelmondatokat küldhettek be az érdekeltek, amelyből kedden hatot választott ki a zsűri. 

A nyertes szlogenek között kaptak helyet az Elég a szövegből, halljuk a sírást, Anya – elég volt egyedül, apa – testvért akarok, valamint a Hadd szülessenek gyerekek, hogy szép dolgok történhessenek mondatok is. 

A felhívásra 1002 javaslat érkezett. A zsűri értékelése szerint a beküldött szlogenek legtöbbje megerősítő, pozitív, barátságos hangnemű volt, azonban mivel egyik mondat sem tudta teljes mértékben megragadni a népességfogyás összetett kérdését, végül hat mottót választottak ki. 

A szerb kormány az utóbbi néhány évben több intézkedéssel is igyekezett növelni a gyermekvállalási kedvet. Növelte a támogatott mesterséges megtermékenyítési kísérletek számát, emelte az első gyermek születése után járó támogatást, valamint számos kedvezményt vezetett be a várandós nők vagy a kisgyermekes családok számára.

Az illetékesek ezzel szeretnék leállítani vagy legalább mérsékelni az országban a természetes fogyást. A statisztikai adatok alapján az utóbbi tíz évben több mint 350 ezerrel csökkent Szerbia lakosságának száma, ami azt jelenti, hogy – ha a természetes fogyás továbbra is hasonló ütemben folytatódik – 2030-ra biztosan hétmillió alá csökken a nyugat-balkáni ország lakossága, 2050-re pedig a mostanihoz képest akár másfélmillióval is csökkenhet az országban élők száma.

A legutóbbi, 2011-es népszámláláskor Szerbia lélekszáma 7,2 millió volt, ám a tavalyi esztendőre vonatkozó becslés szerint 2016-ra 7 millió 58 ezerre csökkent az országban élők száma.

A statisztikai hivatal egyelőre nem közölte a 2017-es adatokat, de 2016-ban 36 100-zal kevesebb volt a születések száma a halálozásokénál.

Egy tavaly közölt adat szerint a népességfogyás mértéke 2016-ban 5,1 ezrelék volt, azaz ezer lakosra 9,2 születés és 14,3 halálozás jutott. 2017-ben 5,2 ezrelékre gyorsult ez az ütem.

A születések számának csökkenése mellett a népességfogyáshoz jelentős mértékben hozzájárul az elvándorlás is, évente körülbelül 30-40 ezren hagyják el az országot.

(MTI)