Fotó: mti, archív

Az új ukrán oktatási törvénynek kiegyensúlyozottnak kell lennie, és biztosítania kell a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogát az anyanyelven történő tanuláshoz, egyúttal biztosítania kell az államnyelv megfelelő szintű tanulását – jelentette ki Lamberto Zannier, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa kedden Ungváron, ahol Kárpátalja megye vezetőivel és az ukrán külügyminiszter-helyettessel egyeztetett az új ukrán oktatási törvény alkalmazásáról.

A Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálatának közlése szerint a kisebbségi főbiztos a megbeszélésen azt mondta, az oktatási törvényt meg kell vitatni a közösséggel, megfelelő módon kell tájékoztatni róla, hogy elkerülhető legyen a vele kapcsolatos viták politizálódása. A törvénynek kiegyensúlyozottnak kell lennie, és biztosítania kell a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogát az anyanyelven történő tanuláshoz, egyúttal biztosítania kell az államnyelv megfelelő szintű tanulását – hangsúlyozta.

„Az oktatási törvény egyes cikkelyeinek helyes magyarázatához számunkra alapul szolgálnak a Velencei Bizottság ajánlásai, és február 14-én konzultálunk a (kárpátaljai) magyar közösséggel és az oktatási minisztériummal. Ezen a találkozón megvitatjuk a törvény életbe lépésével és megvalósításával kapcsolatos valamennyi észrevételt, javaslatot és lehetőséget” – közölte a megbeszélésen Vaszil Bodnar külügyminiszter-helyettes. Mint kiemelte, az oktatási tárca készen áll az EBESZ-szel történő együttműködésre és a magyar közösséggel történő egyeztetésre, Lilija Hrinevics oktatási miniszter pedig kész arra, hogy vezesse a tárgyalócsoportot, amely megvitatja Budapesttel az aggodalmat kiváltó kérdéseket.

Hennagyij Moszkal, kárpátaljai kormányzó a megbeszélésen ismételten hangoztatta, hogy az oktatási törvény ellentmond a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának, az ukrán nemzetiségi törvénynek, Ukrajna nemzetközi megállapodásainak és a szomszédos országokkal kötött szerződéseinek. Hangsúlyozta, meg kell engedni az Európai Unió nyelvein beszélő őshonos nemzeti kisebbségek anyanyelvű középiskolai oktatását, ezekből ugyanis Ukrajnában kevés van.

Barta József, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) első elnökhelyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke azt emelte ki, hogy a kárpátaljai magyarok meg akarják tanulni az államnyelvet, de meg kell érteni, hogy az ukrán és a magyar különböző nyelvcsaládokhoz tartozik, ezért módosítani kell az államnyelv oktatásának módszertanát, mivel a magyaroknak nem lehet anyanyelvként tanítani az ukránt, amely számukra idegen nyelv. Rámutatott, hogy a kárpátaljai magyar közösséggel az oktatási törvényről annak elfogadása előtt, és nem utána kellett volna konzultálni, hiszen az nem az ukránok, hanem a kárpátaljai magyarok számára jelent problémát. „Azt kérjük, hogy ebben a kérdésben hallgassanak meg és támogassanak bennünket, mert vannak javaslataink a probléma megoldását és a helyzet javítását illetően, ugyanis mi meg akarjuk őrizni önazonosságunkat” – mondta Barta József.

A tavaly szeptember végén hatályba lépett új ukrán törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye több ország, köztük Magyarország és Románia heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen része – amely a törvény rendelkezése szerint egyébként 2020 szeptemberétől lépne életbe – kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, az ötödik osztálytól felfelé a tantárgyak többségét ukránul oktatnák majd. Engedélyezi viszont a törvény két vagy több tantárgy oktatását más nyelveken, azaz angolul, illetve bármely európai uniós tagország nyelvén is.

Az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló Velencei Bizottsága tavaly december 8-án tette közzé állásfoglalását az ukrán törvényről. Ebben egyebek mellett azt javasolta Kijevnek, hogy hosszabbítsa meg az átmeneti időszakot a 7. cikkely életbe léptetéséig. Az ukrán oktatási minisztérium már akkor jelezte, hogy egyetért ezzel a javaslattal.

(MTI)