Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, archív, illusztráció

Fontos, hogy Közép-Európában a Kárpátok ne választóvonalat, hanem hidat jelentsenek – szorgalmazta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken Varsóban azon a sajtótájékoztatón, amelyet Viorica Dancila román kormányfővel közösen tartott.

A több tárca képviselőjének részvételével megtartott első lengyel-román kormányközi egyeztetést követően nyilatkozva Morawiecki felidézte azokat a mozzanatokat, amelyek Lengyelországot történelmileg összekötik Romániával, majd folytatta: közép-európai viszonylatban szeretné kiemelni a Kárpátok szerepét. „Európa e részében a magas hegyek nem választhatnak el, hanem bizonyos hidat kell, hogy jelentsenek” – fogalmazott.

Ebben a vonatkozásban szorgalmazta a térségbeli infrastrukturális fejlesztéseket, kilátásba helyezte, hogy „a következő években” átadják a Via Carpatia észak-déli közlekedési folyosót, és fontosnak nevezte a román-magyar gáz-interkonnektorok kiépítését is, amelyek szerinte a magyar-szlovák és a szlovák-lengyel összeköttetésekkel együtt lehetővé teszik az energiaszállítás diverzifikációját.

Kiemelte az úgynevezett Három Tenger kezdeményezés szerepét a térség gazdasági érdekeinek összehangolásában. Azt mondta, hogy az ilyen típusú együttműködés megerősíti Közép-Európát és ezáltal az Európai Uniót is. 

Megerősítette azt is, hogy Varsó támogatja Románia csatlakozását a schengeni övezethez.

Elmondta: Viorica Dancilával egyetértettek abban, hogy európai színtéren Lengyelország és Románia „teljes elszántsággal” védeni fogják a közép-európai térség érdekeit, beleértve az uniós kohéziós és agrárpolitika folytatását is.

Morawiecki azonosnak találta a két országnak a transzatlanti együttműködésre vonatkozó álláspontját. Az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval folytatott együttműködés két alappillért jelent biztonságuk szempontjából – mondta.

A román kormányfő is úgy vélte, hogy Lengyelország és Románia „sok, Európára vonatkozó és szélesebb távlatú kérdésben közel áll egymáshoz”. Románia „teljességgel támogatja az EU szomszédságában lévő országok csatlakozási perspektíváját” – emelte ki a témák közül Viorica Dancila.