Az a tizenhét magasrangú katonatiszt, akik korábban aggodalmuknak adtak hangot, amiért Obama elnök engedélyezte a transzneműeknek, hogy a hadseregben szolgáljanak, most levélben köszönték meg Trump elnöknek azt, hogy a korábbi döntést eltörölte – írj a a breitbart.com.


Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster, illusztráció

“Azért írunk Önnek, hogy kifejezzük hálánkat, amiért meghozott egy bátor döntést és véget vetett Obama elnök transzneműekkel kapcsolatos szociális kísérletének” – írják a tisztek. – “Meglehet, hogy az irányvonal kijavítása miatt most sokan gúnyolják Önt, de tudnia kell, hogy ennek a döntésnek a visszavonása talán többet tesz az amerikai hadsereg kultúrájáért és harci képességeiért, mint bármely más döntés, amelyet elnökként meghoz majd”.

A levél ezután kitér arra, milyen költségekkel járt volna a hadsereg számára a transzneműek orvosi ellátása (erről mi is írtunk korábban), hozzátéve, hogy “ez lehetővé tenné a hadseregbe való belépést olyan transznemű személyek számára, akik abban reménykednek, hogy így majd az adófizetők fedezik az ő ‘átalakulásukat’, beleértve a hormonkezeléseket és választott műtéteket”.

Ezután a levélírók megemlítik, hogy ezek a kezelések kérdésessé tennék, a transznemű személyek megfelelnének-e annak az elvárásnak, amely szerint a hadsereg tagjainak “orvosi szempontból képesnek kell lenniük arra, hogy a földrajzi helyszíntől függetlenül alkalmazkodjanak a katonai környezethez”, hiszen azoknak elvégzését vagy folytatását nem lehet garantálni a világ bármely pontján.

Kiemelik, hogy a transzneműekkel való külön foglalkozás mennyi időt és energiát venne el a hadtest-parancsnokoktól, amelyet inkább azzal kéne tölteniük, hogy kiképzést tartsanak vagy kitalálják, hogyan fogják legyőzni az ellenséget, vagyis végeredményben csökkene a hadsereg hatékonysága.

A korábban az Obama elnöknek írt levelükből idézve kiemelik, hogy már akkor felhívták a figyelmet egy hadtest-parancsnok szavaira: “Miután a hadsereg legtöbb tagja egymással szoros fizikai közelségben él, [a korábbi elnöki döntés] sokunk számára – elsősorban a nőknek – igencsak aggasztó”. 
Azt írják, “Azt gondolná az ember, hogy figyelembe veszik egy hadtest-parancsnoknak és társainak aggályait és nem söprik le az asztalról – főleg egy olyan környezetben, ahol állítólag már így is komoly gondot jelentenek a szexuális zaklatások és támadások”.

Az aláírók között szerepelnek többek közt a Katonaság és a Légierő nyugalmazott altábornagyai, a Haditengerészet nyugalmazott admirálisa és a Partiőrség nyugalmazott altengernagya.

(demokrata.hu)