Szökésben van az a kiutasított menedékkérő, aki a gyanú szerint hétfőn elvágta kétéves lánya torkát, írja a brit Daily Mail.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A 33 éves pakisztáni férfi felesége korábban már háromszor tett feljelentést annak erőszakos viselkedése miatt a német rendőrségen. Sohail A. ennek ellenére még hat évvel menekültkérelme elutasítása után is Németországban tartózkodott. 

Harminckét éves neje, Lubna, hétfőn azért hagyta vele kétéves kislányukat, Ishát, hogy újabb bejelentést tegyen a rendőrségen. A rendőrök visszakísérték észak-hamburgi lakásába és ekkor leltek a kislány holttestére. Az apának hűlt helye volt, és azóta is nagy erőkkel keresik. Az anyát sokkos állapotban szállították kórházba. Korábbi kapcsolatából született, hatéves fiát annak nagyszüleinél helyezték el.

Az ügy újra fellobbantotta a vitát arról, hogy Németország láthatóan tehetetlen a kiutasított menedékkérőkkel szemben, emlékeztet a Daily Mail cikke. ”Ezreknek mondták már meg, hogy nem maradhatnak, ám ők különböző jogi manővereket kihasználva – betegség vagy a hazájukban rájuk leselkedő állítólagos veszély – mégis maradnak”. 

A gyilkosság után kiderült, hogy Isha családja már korábban sem volt ismeretlen a hatóságok előtt.

Sohail A. 2011. decemben 21-én érkezett Pakisztánból Németországba, és benyújtotta menedékkérelmét. Azt azonban mindössze egy hónappal később elutasították arra hivatkozva, hogy indoklása nem volt “hihető”.
2012. július 11-én a döntés jogerőre emelkedett, ezzel elidítva a kitoloncolási folyamatot.

“Nem tiszta, valójában miért maradhatott Németországban” – írta a Bild című német lap. 

A férfi a kitoloncolás végrehajtására várt, amikor találkozott Lubnával, feleségül vette és megszületett közös gyermekük, Isha. Ezév áprilisában kérelmet nyújtott be annak érdekében, hogy az országban maradhasson. Sajtóinformációk szerint az ellene korábban a felesége által erőszak miatt tett feljelentések okán a bíró a kiutasító végzés helyett gyermekvédelmi hivatali ellenőrzést kért. A Bild szerint a szociális munkások később arról számoltak be a bíróságnak, hogy nem találtak arra utaló jeleket, hogy a helyzet “rosszabbodna”.

(demokrata.hu)