A „kevesebbet, de hatékonyabban” elvét kell érvényesíteni az Európai Unió (EU) fejlesztésében – hangsúlyozta az osztrák alkancellár csütörtökön egy berlini tanácskozáson hazája júliusban kezdődő soros EU-elnökségével kapcsolatban.

Fotó: MTI/Varga György, archív, illusztráció

Hans-Christian Strache a Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság Europaforum című rendezvényén tartott előadásában kiemelte, hogy az EU nem alakulhat szövetségi állammá, takarékosabban kell működnie és csak azokra a területekre szabad összpontosítania, amelyeken leginkább szolgálja tagjait.

Így a többi között el kell érni, hogy egy rotációs rendszer bevezetésével csökkenjék az Európai Bizottság létszáma, az Európai Parlament esetében meg kell szüntetni a testület két székhelye (Strasbourg, Brüsszel) közül az egyiket, a Frontex határ- és partvédelmi ügynökséget pedig az EU külső határát tízezer emberrel védelmező szervezetté kell fejleszteni – mondta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, aki arról is beszélt, hogy Ausztria elutasítja a menekültek tagországok közötti kötelező elosztását.

Kiemelte, hogy véget kell vetni a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalásoknak, mert az EU nem bírná feldolgozni, ha tagjai közé kerülne egy nem európai ország. A tagság helyett különleges partneri kapcsolatot kell kialakítani Törökországgal. A Balkán nyugati térségének államait viszont be kell vonni az uniós integrációba, ezeknek az országoknak előbb-utóbb a közösség tagjaivá kell válniuk – mondta az osztrák alkancellár.

A többi között arról is beszélt, hogy Ausztria semleges országként dolgozni akar az EU és Oroszország kapcsolatának javításán. A párbeszédet folytatni kell, és középtávon vagy hosszabb távon meg kell haladni a szankciók politikáját.

Előadása után kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy továbbra is fenntartásokkal viszonyul a személyek szabad mozgásának és munkavállalásának elvéhez. Mint mondta, nem azt szeretné, hogy felszámolják ezt az EU-s vívmányt, de fontosnak tartja a diskurzust arról, hogy milyen nem szándékolt, hátrányos mellékhatásokkal, gondokkal jár a munkavállalás szabadsága. Példaként említette, hogy a kelet-európai térség országainak egészségügyi rendszerét megterheli az orvosok, ápolók elvándorlása nyugatra, és Ausztriában bizonyos szakmákban munkanélkülivé válnak a hazai szakemberek, mert kiszorítják őket a munkát alacsonyabb bérért elvállaló kelet-európaiak.

Arra a kérdésre, hogy a liberális demokráciát vagy az Orbán Viktor magyar kormányfő nevével fémjelzett illiberális demokráciát választaná-e, azt mondta, hogy „mindig a liberális demokrácia a legjobb, amikor szabadságjogokról, polgári jogokról, emberi jogokról van szó”.

Azonban vannak ügyek, amelyeket kritikusan meg kell vizsgálni. Ezek közé tartozik a menekültügyi szabályozás, amelyet az utóbbi években nem az eredeti céloknak megfelelően, az üldözöttek védelmében érvényesítettek, és így „egész kontinensek kerekedtek fel Európa felé” – mondta Hans-Christian Strache.