Kemény kritikát fogalmazott meg a Merkel-kormánnyal kapcsolatban, sötét jelent és jövőképet festett le egy részben muszlim hátterű, de Németországban született és patrióta német nő egy chemnitzi tüntetésen. Elmondta, hogy a szomszédai már bevásárolni sem mernek elmenni, és beszámolt róla, hogy a német kormány intézkedései hogyan segítik elő egy lehetséges polgárháború kibontakozását, hogyan akarják kiirtani a népet és eltörölni a német kultúrát. 

Fotó: MTI/EPA/Franz Fischer (illusztráció)

Fotó: MTI

A chemnitzieket, a németeket képviselem. Német vagyok, migrációs háttérrel. Részese voltam a háborúnak, voltam a Balkánon és voltam bosnyák fogságban, muszlimoknál. Ami az itteni muszlimokat illeti… nos, ti nem tudjátok, ezek nem azok a muszlimok!

Akik itt élnek velünk, egész más muszlimok. Kilencven százalékuk még a Koránt sem ismeri! Én ismerem a Koránt, mivel édesanyám muszlim volt. Én keresztény vagyok, ahogy édesapám is katolikus és német volt, én Németországot tekintem a hazámnak. És esküszöm, ha valaki ártani mer a gyerekeimnek, velem gyűlik meg a baja!

– mondta, majd odaszólt a sajtómunkásokhoz: „Remélem, az igazat adjátok le!”

Azok, akik 2015 óta jönnek, nem az általatok ismert muszlimok. Ezek ugyanis dzsihadisták, akik számára nincs másik vallás, nincs szabad gondolkodás. A Koránban az áll, hogy a nő termőföld, akibe annyi magot szórhatsz, amennyit csak akarsz. A Németországban történő megerőszakolásoknak rendszerük van! Nem tekintik bűncselekménynek, hiszen nekik ehhez joguk van! A Korán azt is írja, hogy minden hitetlent a halálba küldhetsz. Levághatod a kezüket, lábukat. Elég gyilkosságot láttam, 23 éve ettől szenvedek, bele is betegedtem. El tudom küldeni a leleteimet… Nem tudok teljes munkaidőben dolgozni, és alig van olyan éjszaka, amit átalszom.

– folytatta a dortmundi nő, aki azt is elmondta, hogy Kölnben született.

Egyszer eljön az igazság pillanata. A szomszédasszonyaim, akik egész életükön át itt dolgoztak és németek, engem kérnek meg, hogy vásároljak be nekik, mert félnek. Már a fiamat is el kell, hogy kísérjem, mert nem múlik el nap Dortmundban, hogy le ne köpjenek, ne kiáltsák, hogy „Allahu akbar”, ne fenyegetőzzenek, vagy ne kiabáljanak nekünk, hogy minden németet meg fognak semmisíteni!

– tette hozzá, rágyújtott, majd nyugodtabb hangon folytatta. Eközben a tömeg azt skandálta, hogy „hazug sajtó, hazug sajtó”.

Azt mondom, mindenki ébredjen fel! Azt mondom, 2011! Miért vették el tőlünk a Bundeswehrt? A lányom a Bundeswehrnél dolgozik. Minden nap aggódom érte. Aggódom, hogy megkapja a behívóparancsot. Aggódom a fiamért, a családomért. Nem azért, mert multikulturális család vagyunk. Mi valóban azok vagyunk. Azért aggódom, mert a szívünkben patrióta németek vagyunk. Mindannyian ebben az országban dolgoztunk, mind felépítettünk valamit. Mert mindannyian németek vagyunk. Van egy családi címerünk is, amely 1378-ból származik.

Szeretném, ha mindenki tudná: a hadsereg leszerelése csak a kezdet volt. Ezután fog kezdődni a háború. Először a leszerelés, utána felheccelik a népet egymás ellen, a kormány pedig irányítja a hazug propagandát a sajtó és a közösségi média asszisztálásával. Az embereket hülyének nézik.

Én nyugatról származom. Az NRW-Kalifátusból [Észak-Rajna-Vesztfália Kalifátus], ahol már élni sem lehet. Mert nap mint nap zaklatnak, szidalmaznak és leköpnek. Az NRW-ből jövök, ahol a buta birkáknak fogalmuk sincs arról, mi történik valójában. Ti, chemnitziek, ti, akik a volt NDK-ban elnyomás alatt éltetek, nektek több fogalmatok van arról, hogy mi történik.

Merkel behívta a menekülteket egész Európába. De elsősorban Németországba, hogy elűzze a németeket. Mert mi az a nép vagyunk, amelynek még van nemzeti büszkesége. Erős, büszke nép vagyunk, még él bennünk a tisztelet és a hazaszeretet. Ezért akarnak minket kiirtani. Új világot akarnak, új világrendet. Ezt pedig nem tudják megvalósítani, ha nincsenek rabszolgáik, akiket irányítani tudnak. Nem vagyunk nácik. Soha nem voltunk erőszakosak. Ők azok, akik állandóan erőszakos cselekményeket követnek el.

Szeretnénk továbbra is békében élni. Hogy kiengedhessük nyugodtan a gyermekeinket az utcára. Azért küzdünk, hogy jogunk legyen a szabad véleménynyilvánításhoz. A társadalom zöme még alszik. Nem tudják, hogy mindaz, ami történik, mit jelent. Angela Merkel egy báb. Soros, Rothschild és a Bilderberg bábja. A vagyonuk milliárdos nagyságrendű. Ugyanez volt röviddel az első világháború előtt. Minket tudatosan ki akarnak pusztítani. És miért? Mert még van bennünk tisztesség, becsület és tisztelet, és vannak értékeink, hagyományaink és kultúránk. Ezért akarnak bennünket megsemmisíteni. Azt mondják, harminc vagy hatvan éven belül így is, úgy is kihalunk. Nem akarnak minket. 

– fejtette ki, majd az újságíró megkérdezte, miért gondolja, hogy mindezért Merkel a hibás.

Tudja, ki áll a kormány élén? Egy volt Stasi-ügynök [az NDK-s titkosszolgálat ügynöke]. Aki mindig kommunista volt, soha nem lesz demokrata. De mi tudjuk, mi a demokrácia. Demokráciában és szabadságban éltünk. Azért állok itt, mert nem vagyok olyan buta, mint a nyugatnémet honfitársaim. Tudom, mi az elnyomás, mi a háború. Megjártam a balkáni háborút. Tudom, mi a gyilkosság és mi a muszlim elnyomás. Ezt már az imént elmondtam. Azok a muszlimok, akiket ide beengedtek és be akarnak engedni, nem ugyanazok a liberális muszlimok, akik évtizedek óta itt élnek és dolgoznak. Ismerem a Koránt, akárcsak a Bibliát és a Tórát, ezért tudom: ezek az újonnan érkezők minden hitetlent meg fognak ölni.

– válaszolta, az újságíró pedig újabb kérdést tett fel: „De miért kell Merkelt leváltani?”.

Mindaddig, amíg a régi pártok ott vannak a parlamentben, és nem váltjuk le őket, semmi nem fog változni.

Természetesen szükség van ellenzékre, de olyan értelmes emberekre, akik szeretik a hazájukat, tisztelik a hagyományaikat. Nálunk, Dortmundban már nem mondhatjuk, hogy adventi, vagy karácsonyi vásár. Fenyőünnep. Ez a helyes kifejezés. De Szent Márton nevét sem ejthetjük ki. Az egész kultúránkat, a hagyományainkat, a történelmünket kitörlik. Hol van olyan, hogy a népnek kell igazodnia a migránsokhoz? Sehol. Csak nekünk kell a vendégeinkhez igazodnunk. Gondolja, hogy már kész lakások várják az érkezőket? Semmi esetre sem. Ezért fogják elvenni a mi lakásainkat. Én ezt már láttam a Balkánon…

https://www.youtube.com/watch?v=EAI3MRQtJ9E