A Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből arra lehet következtetni, hogy a visegrádi országokban (V4) kialakulóban van egy úgynevezett V4-identitás – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont-csoport vezetője az M1 aktuális csatornán pénteken. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Kifejtette: a négy állam felnőtt népességének túlnyomó része úgy gondolja, hogy országa a szövetség keretein belül jobban érvényesítheti érdekeit az Európai Unióban. Ez az együttműködés jövőjét is megalapozza, hiszen demokratikus körülmények között egy politikus nem tud a többséggel szemben politizálni, a V4-országokban lakók többsége pedig elvárja, hogy nemzeti érdekét a visegrádi együttműködés által érvényesítsék, így a politikai vezetők is ennek megfelelően kell eljárjanak – fűzte hozzá.

Rámutatott: a V4 támogatottságának mértéke országtól függően változik, míg a lengyelek alig több mint fele, addig a magyarok csaknem háromnegyede támogatja az együttműködést. 

Hangsúlyozta: Brüsszelben sokáig reménykedtek abban, hogy ez az együttműködés – ideológiai különbségek miatt – megszűnik. Ez az összefogás azonban nem kíván teljes egyetértést, hiszen érdekek koordinációjára, illetve közös fellépésre szolgál – fogalmazott.

A Nézőpont Intézet telefonos (CATI) közvélemény-kutatása október 16-31. között készült a négy országban, 1000-1000 ember megkérdezésével.