Fotó: MTI/AP Pool/Susan Walsh

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt szeretné, ha Mike Pompeo amerikai külügyminiszter ismét Phenjanban tárgyalna a nukleáris leszerelésről, és a kommunista vezető mielőbb újra találkozni szeretne Donald Trump amerikai elnökkel – tudatta Mun Dzse In dél-koreai elnök szöuli sajtótájékoztatóján csütörtökön, azt követően, hogy hazatért az Észak-Koreában tartott Korea-közi csúcstalálkozóról.

A háromnapos útról hazaérkező Mun elmondta: Kim arról biztosította, hogy a teljes körű nukleáris leszerelés a közeljövőben megvalósulhat. Hozzátette: ennek részleteit Washingtonnak és Phenjannak egymás között kell kidolgoznia.

Az amerikai elnök a múlt hónapban lemondta külügyminisztere tervezett észak-koreai látogatását arra hivatkozva, hogy az atommentesítési folyamatban nem történt megfelelő előrelépés. 

Donald Trump és Kim Dzsong Un június 12-én Szingapúrban tartották első csúcstalálkozójukat, melyen az amerikai elnök szerint Kim eltökéltségét fejezte ki a Koreai-félsziget atommentesítésére vonatkozóan. 

A szingapúri csúcs óta azonban Washington és Phenjan között nem alakult ki egyetértés az atommentesítési program értelmezésének kapcsán, az Egyesült Államok azóta ugyanis kizárólag Észak-Korea leszereléséről beszél. 

Észak-Korea azzal vádolja az amerikai vezetést, hogy egyoldalú lefegyverzésre akarja kényszeríteni, méghozzá anélkül, hogy ezzel a folyamattal párhuzamosan ő maga engedményeket tenne, vagy enyhítené az országot sújtó szankciókat. 

A Korea-közi csúcs azonban áttörést hozott: Kim Dzsong Un beleegyezett abba, hogy nemzetközi szakértők jelenlétében véglegesen leszerelik a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétakísérleti telepet, az Egyesült Államok – közelebbről meg nem határozott – intézkedéseiért cserébe. 

Az amerikai kormányzat üdvözölte a bejelentést, és jelezte, hogy készek azonnali tárgyalásokat folytatni annak érdekében, hogy Észak-Korea az elkövetkező három éven belül megvalósítsa a teljes körű nukleáris leszerelést. 

Mike Pompeo arról számolt be, hogy egyeztetett észak-koreai kollégájával, és a tervek szerint az ENSZ-közgyűlés jövő heti ülésszakának alkalmából tárgyalnak majd egymással. 

A dél-koreai elnök szintén részt vesz az ENSZ-közgyűlésen, és hétfőn kétoldalú megbeszélést is folytat Donald Trumppal.