Montenegró megerősítette határvédelmét  az albán határ mentén és a rendőrök mellett a katonaságot is kirendelte a montenegrói-albán határra, elsősorban az illegális hatásértések feltartóztatására – közölte a montenegrói védelmi minisztérium csütörtökön.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A minisztérium közleménye szerint a határ menti területet a rendőrök és a katonák közösen fogják ellenőrizni. A montenegrói-albán határszakasz 172 kilométeres. 

Albánia felől nagy számban érkeznek migránsok Montenegróba. A kitoloncolási egyezményt pedig nehéz betartani, Tirana ugyanis azzal védekezik, hogy semmi sem bizonyítja, a migránsok az ő területükről léptek be Montenegróba, így nem hajlandóak visszafogadni őket. 

A tárca jelezte, hogy a katonaság bevetését a montenegrói biztonsági és védelmi tanács döntése alapján rendelték el. 

A 2015-ös migránsválság idején az illegális bevándorlók elkerülték Montenegrót, most viszont új, szárazföldi útvonal alakult ki, amely Görögországból indulva Albánián, Montenegrón, Bosznia-Hercegovinán, Horvátországon, valamint Szlovénián keresztül vezet Nyugat-Európába.