Fotó: képernyőkép, hirado.hu

Ködszurkálás a LIBE-bizottság legújabb Magyarországgal kapcsolatos jelentése, egyes témák vizsgálata pedig nem is tartozik az EU hatáskörébe.
Fotó: képernyőkép, hirado.hu

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint ködszurkálás a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottság (LIBE) jelentése, amely a magyar jogállamiságot vizsgálja, egyes pontjai nem is az Európai Unió (EU) hatáskörébe tartoznak. 

Kovács István az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában úgy fogalmazott, a csütörtökön Brüsszelben bemutatásra kerülő jelentés jogászi szemmel megmosolyogtató vádakat – médiaszabadság, gyülekezés és egyesülési szabadság – is tartalmaz, valamint elvont fogalmakat – demokrácia, jogállamiság – jelentet meg kritikaként.

Hozzátette, a felsőoktatási és a civil törvény például fel sem merülhetne, mert nem tartozik az EU hatáskörébe.

Beszélt arról is, hogy szerinte az Európai Parlamentben (EP) alapvető változások fognak beállni, a képviselők jelentős része egy év múlva nem EP-képviselőként fogja folytatni munkáját. Hozzáfűzte, nem szabad hagyni, hogy az unió hétéves pénzügyi költségvetését a mostani EP és a jövőre szintén lecserélődő Európai Bizottság határozza meg.

A bevándorlással kapcsolatban úgy vélekedett, a migránsok társadalmi és munkaerő-piaci integrációja egész Európában kudarcot vallott. Szerinte ők nem dolgozni, hanem „a pénzünk és életünk elvételéért” jöttek.

A LIBE tagjai az EP plenárisának felkérésére azt vizsgálják, hogy Magyarország kapcsán fennáll-e az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű veszélye. Ha a válasz igen, akkor az EP arra kérheti az Európai Unió Tanácsát, hogy tegye meg az ilyenkor szükséges lépéseket.

A teljes beszélgetést a hirado.hu oldalon IDE kattintva tekintheti meg.

(MTI)